Magyarország a társadalmi megbékélés elősegítésével, civil szerveződések bátorításával kíván az izraeli—palesztin viszály rendezéséhez hozzájárulni — mondta Sólyom László köztársasági elnök tegnap azon a nemzetközi sajtóértekezleten, amelyet Rámalláhban tartott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel közösen.
Sólyom László tegnap délelőtt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, majd a palesztin kormány vezetőjével, Szalám Fajjáddal tárgyalt. Sólyom a demokráciát támogató projektekre, az izraeli és palesztin tudósok együttes fórumának kialakítására és működtetésére, gyerekek közös táboroztatására utalt, mint amelyekkel Budapest a konfliktus rendezéséhez hozzá tud járulni. A palesztin elnök üdvözölte a magyar szerepvállalást, egyszersmind emlékeztetett arra, hogy harminc évvel ezelőtt Budapesten magyar kezdeményezésre jött létre az első izraeli—palesztin találkozó.
Az EU még adós
Az Európai Unió adósa a világnak azzal, hogy mértékadó határozatban foglaljon állást a kommunizmus ellen — hangoztatta Tőkés László független európai parlamenti képviselő tegnap a Szembenézni a kommunista múlttal címmel szervezett konferencián az EP brüsszeli székházában. Megnyitóbeszédében felhívta a figyelmet arra az indítványra, hogy az Európai Parlament határozati úton mondjon ítéletet a totalitárius kommunizmus felett.
Ki kerül McCainnel szembe?
Az előválasztási győzelmektől új erőre kapott Hillary Clinton tegnap célzott arra, hogy szívesen alkotna elnök-alelnökjelölt párost Barack Obamával, ha ő lehetne az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje. Obama eközben igyekezett bagatellizálni vereségét, hangsúlyozva, hogy az államok által delegált küldöttek számát tekintve még mindig vezet. Clinton diadalmaskodott kedden a texasi, ohiói és Rhode Island-i előválasztásokon, megtörve ezzel a korábban tizenegy államban zsinórban nyerő Obama lendületét, aki most csak a kis népességű Vermontban kerekedett felül. A Demokrata Párt mindkét elnökjelölt-aspiránsa azt bizonygatta tegnap: neki van nagyobb esélye arra, hogy szembeszálljon John McCain arizonai szenátorral, aki végleg megszerezte a Republikánus Párt elnökjelöltségét.
Közelednek
Rendszeres, hivatalos jellegű párbeszéd kialakításáról egyeztek meg katolikus és muzulmán vallási méltóságok a Vatikánban tartott tanácskozásukon tegnap. Az első katolikus—muzulmán fórumot november 4—6. között tartják Rómában XVI. Benedek pápa, illetve 24—24 vallási vezető és hittudós részvételével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.