November 16-án a második nekifutásra sikerült új államelnököt választani Romániában.
A nagy előkészületben az RMDSZ hintapolitikát folytatott, és olyan volt, mint egy ingadozó menyasszony. A székelyföldi magyarságot dilemmába vitte, pedig tudom, hogy alapjában véve nem így akarta, de milyen a naiv ember? Sajnálatos, hogy sok székely nem állt a a rúd mellé, és nem fejezte ki igazi véleményét.
Még sajnálatosabb, hogy sokan el sem mentek szavazni, pedig ha nem akartak valakit az elnöki székbe segíteni, akkor is leadhatták volna a voksukat úgy, hogy a szavazólapjuk ne legyen érvényes. Itthon a pár száz méteres távolságra levő választási irodáig sem voltak hajlandóak sokan elmenni, miközben a külföldön dolgozó több százezer hazánkfia – köztük sok száz székely-magyar is – nagy távolságról, némelyik több száz kilométerről, időt és pénzt nem kímélve utazott a választási központokba, hogy olyan jelöltre szavazhasson, aki majd segítheti a vissza-, illetve hazatérésüket. Itthon a passzív és talán maradi székelyek ezt nem akarták.
Egyes román pópák még november 16-án a templomokban is arra biztatták a híveket, hogy menjenek és szavazzanak az ortodox jelöltre, mert a „másik” el akarja venni Erdélyt Romániától.
Önként adódik a kérdés: a mi problémáinkat a galaci, mehedinţi-i, dolji, teleormani vagy más hegyentúli megyék szavazói próbálják megoldani? Aki emiatt maradt távol, annak talán nem is kell a változás – de akkor ne csodálkozzunk, hogy a kutya sem fog velünk törődni. Akik viszont elmentek szavazni, azok túlnyomó része a változásra, az erdélyiségre szavazott, és nem a Balkánra! Jó lenne ezen elgondolkodni, és megtalálni a kellő módszert a mindenkori választásokba való bekapcsolódásra, hogy Székelyföld (Hargita, Kovászna és Maros megye) ne az utolsó helyen kullogjon e téren. Háromszék ez alkalommal még 50 százalékos jelenlétet sem ért el. Sajnos, az én falum is jóval alatta maradt az erdélyi átlagnak. Ez nem jó jel. Hát ide jutottunk?
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
