A közömbösség ártalmas!

2014. november 21., péntek, Nyílttér

November 16-án a második nekifutásra sikerült új államelnököt választani Romániában.
A nagy előkészületben az RMDSZ hintapolitikát folytatott, és olyan volt, mint egy ingadozó menyasszony. A székelyföldi magyarságot dilemmába vitte, pedig tudom, hogy alapjában véve nem így akarta, de milyen a naiv ember? Sajnálatos, hogy sok székely nem állt a a rúd mellé, és nem fejezte ki igazi véleményét.

Még sajnálatosabb, hogy sokan el sem mentek szavazni, pedig ha nem akartak valakit az elnöki székbe segíteni, akkor is leadhatták volna a voksukat úgy, hogy a szavazólapjuk ne legyen érvényes. Itthon a pár száz méteres távolságra levő választási irodáig sem voltak hajlandóak sokan elmenni, miközben a külföldön dolgozó több százezer hazánkfia – köztük sok száz székely-magyar is –  nagy távolságról, némelyik több száz kilométerről, időt és pénzt nem kímélve utazott a választási központokba, hogy olyan jelöltre szavazhasson, aki majd segítheti a vissza-, illetve hazatérésüket. Itthon a passzív és talán maradi székelyek ezt nem akarták.
Egyes román pópák még november 16-án a templomokban is arra biztatták a híveket, hogy menjenek és szavazzanak az ortodox jelöltre, mert a „másik” el akarja venni Er­délyt Romániától.
Önként adódik a kérdés: a mi problémáinkat a galaci, mehedinţi-i, dolji, teleormani vagy más hegyentúli megyék szavazói próbálják meg­oldani? Aki emiatt maradt távol, annak talán nem is kell a változás – de akkor ne csodálkozzunk, hogy a kutya sem fog velünk törődni. Akik viszont elmentek szavazni, azok túlnyomó része a változásra, az erdélyiségre szavazott, és nem a Balkánra! Jó lenne ezen elgondolkodni, és megtalálni a kellő módszert a mindenkori választásokba való bekapcso­lódásra, hogy Székelyföld (Hargita, Kovászna és Maros megye) ne az utolsó helyen kullogjon e téren. Háromszék ez alkalommal még 50 százalékos jelenlétet sem ért el. Sajnos, az én falum is jóval alatta maradt az erdélyi átlagnak. Ez nem jó jel. Hát ide jutottunk?

N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-11-21: Nyílttér - :

Az utca hangja

FÁBIÁN MATILD, Sepsiszentgyörgy. Jó len­ne, ha az illetékesek elgondolkodnának a stadion kivilágításán, mert életet menthet. Jelen körülmények között a mentőhelikopter éjjel nem tud leszállni, pedig egy-egy sürgős eset megkövetelné, és télen ugyancsak rövidek a nappalok. Nem kell állandó fényözön, csak szükség esetén használható lámpasor!
2014-11-21: Nyílttér - Ferenczy L. Tibor:

Amilyen a mosdó...

A minap olvastuk az újságban, hogy a sepsiszentgyörgyi tanács rábólintott az Erzsébet parki közvécé felújítására: lebontják az 1960-ban épült illemhelyet, és újat építenek.