KármentőA győzelem következményei

2014. november 21., péntek, Nyílttér

Hiába riogatott Ponta, a miniszterelnök, hogy nagy baj lesz, ha Johannis lesz az elnök, a szavazók nem hittek neki. És íme, mutatkoznak is a következmények.
A szavazás után a törvényhozók kifasíroztak három képviselőt, két szenátort, egy liberális honatya meg lemondott, mert össze­férhetetlenséggel vádolják. A parlament hirtelenében leszavazta az amnesztiatörvényt – amit Ponta győzelme estén valószínűleg elfogadtak volna –, és így a sok ártatlan, illusztris honatya és üzletember, aki az új törvénnyel szabad lehetett volna, most börtönben marad vagy oda kerül.

Nem térhet vissza a politikába volt miniszterelnökünk, Adrian Năstase, aki pedig akár még miniszterelnök is lehetett volna, ha amnesztiát kap, mert akkor úgy kimosták, kifehérítették volna priuszát, mint a hasmenéses csecsemők pelenkáját. Így ismét választó és megválasztható lett volna. De az adakozó és nagy sportbarát Gigi Becali is szabadon futkorászhatott volna, mint klubcsapata, a Steaua játékosai.
Hadd fusson a sok, pár évre elítélt tyúktolvaj is a nagy tolvajok mellett – gondolták honatyáink. Arra is számítottak, hogy nem kell már több börtönt építeni, sőt, némelyeket bezárhatnak. Most, ha gazdasági gondjaink lesznek, arra hivatkoznak, hogy azért nem javul mérleghiányunk, mert ebbeli törekvéseiket ím, Johannis kezdeményezésére meghiúsították.
Milyen jó törvényeket hoztak volna, ha Ponta lesz az elnök, és minden marad a régiben! Már azt is rebesgették, hogy a befolyásolással való üzérkedés (milyen csúnyán hangzik!) ne szerepeljen bűncselekményként. Helyette törvénybe lehetett volna iktatni a lobbizást. Amerikában is létezik ilyesmi, és az, ugye, milyen másképp hangzik.
Nem is tudom, a liberális és demokrata-liberális honatyák nem bánják-e, hogy Johannis nyert, mert így most kénytelenek néhány saját pártbeli kollégájuk mentelme ellen szavazni és így kivégezni őket. Rosszul jártak a vándormadár polgármesterek is, akik várhatják, hogy ha csendesedik a vihar a biliben, illetve a parlamentben, egy újabb sürgősségi kormányrendelettel megengedik majd a győztes oldalra való át- vagy visszaállást.
Felvetődött továbbá, hogy a Johannis-pártiak alakíthatnának-e kormányt. Hát már miért is ne!? Csak annyi kell, hogy akik a mostani kormánypártokba elvándoroltak, tavasszal a gólyákkal együtt visszatérhessenek régi alakulataikba. A magyarokon kívüli más nemzeti kisebbségi képviselők, szokás szerint, szintén átállhatnak. Ugyanakkor fel sem tevődik, hogy az RMDSZ ne legyen benne a kormányban, legyen az bármilyen színű vagy szagú. Így külföld előtt ismét bebizonyosodik, hogy Romániában micsoda nagyszerű módon megoldották a nemzetiségi problémákat, mert egy piciny német kisebbség képviselője az elnök, míg egy nagyobb kisebbség képviselői állandóan kormányon vannak.
Olyan román újságot is láttam, amely hatalmas szalagcímmel hozta: Der Präsident. Romániában ismét megnőhet a németek száma, hiszen még olyanok is felfedezik, hogy német származású rokonaik élnek, mint a konstancai bohóc polgármester, Radu Mazăre, aki azt mondta, lemond, ha nem nyer Ponta. Most sem tagadja fogadalmát, csak azt teszi hozzá, hogy majd ő dönti el, mikor. Közben rájött ugyanis, hogy a németek nagy barátja. Nagyon szereti Németor­szágot és Ausztriát, de még németül is tud. Sőt, most derül ki, hogy egyszer nem hiába öltözött náci egyenruhába, mert a németeket már náci korukban is szerette. Rokonságában is találhatók németek: egy nagynéni és egy Misi nevű unokatestvér. Ezek után lehet, hogy a német hivatalos nyelv lesz?
Ha netán a következő elnökválasztást mi nyerjük, akkor a magyar nyelv is hivatalos lehet, és a fél ország magyarrá válik.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-11-21: Nyílttér - Ferenczy L. Tibor:

Amilyen a mosdó...

A minap olvastuk az újságban, hogy a sepsiszentgyörgyi tanács rábólintott az Erzsébet parki közvécé felújítására: lebontják az 1960-ban épült illemhelyet, és újat építenek.
2014-11-21: Nyílttér - Kerekes Gyula:

Újratervezést! (Álláspont)

A választók mélyreható változást akarnak. Ezt minden politikai szereplőnek tudomásul kell vennie, s le kell vonnia a következtetéseket a választások eredményéből – jelentette ki hétfőn, megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Klaus Johannis.