A rejtélyes parlament

2014. november 21., péntek, Máról holnapra

Első nyilatkozatában Románia újonnan megválasztott államfője – mintha csak Victor Pontával zajló tévévitáit folytatta volna – arra kérte a parlamentet, vonják vissza az amnesztiatörvényt, vonják meg a bűnvádi eljárásokban érintett képviselők mentelmi jogát, hogy a korrupcióellenes ügyészség megkezdhesse a vizsgálatot, és vonják le végre a tanulságot a diaszpóra választási rémtörténetéből, továbbá fogadják el a levélben, illetve elektronikus úton történő szavazásra már benyújtott törvényjavaslatot.

Noha egyes tévéguruk szolgalelkűséggel is azonnal megvádolták, a képviselőház egyéves huzavona után végre visszavonta az amnesztiatörvényt, s már kedden három képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről döntöttek. Jóváhagyta Ion Diniţă előzetes letartóztatását, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészes­séggel vádolnak abban az ügyben, amelyben Aristotel Căncescu Brassó megyei tanácselnököt már előzetes letartóztatásba helyezték. Ioan Adam szocialista képviselő mentelmi jogát azért vonták meg, mert az ügyészek szerint tagja annak a bűnszervezetnek, amely illegális erdő-visszaszolgáltatásokkal 300 millió euróval károsította meg az államot. Ugyanebben az ügyben helyezték előzetes letartóztatásba Viorel Hrebenciucot és fiát, Andrei Hre­benciucot. Mircea Roşca előzetes letartóztatását is jóváhagyták. A liberális képviselőt befolyással való üzérkedéssel és csúszópénz elfogadásával vádolják, az ügyészek szerint húszezer eurót kapott egy üzletembertől azért, hogy Azugán különböző telkekhez juttassa. Másnap két másik ügyben is döntöttek. A szenátus megvonta a Microsoft-ügyben gyanúsított Ecaterina Andronescu és Şerban Mi­hăilescu szenátor mentelmi jogát, így megkezdődhet ellenük a bűnvádi eljárás. Ha a volt miniszter asszony valóban ártatlan, ahogyan több tévés nyilatkozatában is kijelentette, most bizonyíthatja ezt.
Megindult valami, a tévéguruk felháborodottan képviselők elleni hajtóvadászatról beszéltek, de kétségtelen, ez csak a jéghegy csúcsa. Sok képviselő és szenátor neve felmerült, a gyanúsítások köre terjed. S nem véletlen az sem, hogy Románia háromszáz leggazdagabb embere közül – összesített vagyonuk idén mintegy 22,47 milliárd eurót tesz ki, derül ki a Capital által 14. alkalommal összeállított, leggazdagabb romániaiakat feltüntető toplistából – harminc nem tudja igazolni, honnan származik vagyona, legalábbis Ioana Petrescu pénzügyminiszter szerint. Az adóhatóság a „feketelista” összeállításához a Capital rangsorából az elmúlt két évben négyszáz személy vagyonát vizsgálta.
Valami megindult megint, de a korrupció – a politikusok esetében a befolyással való üzérkedés – legalább részleges felszámolásáig még sok víz folyik le a Dunán, az Olton vagy a Dâmboviţán.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-11-21: Közélet - Iochom István:

Folytatják a kampusz építését (Kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum)

Hétfőn folytatják a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum 2007-ben megkezdett és időközben abbahagyott munkálatait – jelentette be tegnap délelőtt Bokor Tibor polgármester a Gábor Rezső iskolaigazgatóval közösen az iskola dísztermében tartott sajtótájékoztatón.
 
2014-11-21: Közélet - :

Ponta csak Palesztinában nyert (Az államelnöki választások végleges eredménye)

A Központi Választási Iroda végleges eredménye szerint az államelnöki választások második fordulójában Klaus Johannis a voksok 54,43 százalékát kapta, Victor Ponta pedig a 45,56 százalékát. Az alkotmánybíróság ma reggel 10 órakor összeül, hogy elemezze az államelnöki választások eredményét és érvényesítse azokat. 12 órakor kezdődik a ceremónia, melynek keretében a taláros testület érvényesíti az eredményt, mely értelmében Klaus Johannis megnyerte a választásokat.