Újabb rajzfilmet, háromdimenziós animációs sorozatot készítenek székelyföldi mondákból és legendákból – közölte lapunkkal Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium vezetője. A filmkészítő csapat november végén fejezi be az első részt, de már dolgoznak a másodikon is. Az új produkcó a Rétyi Nyír mondáját dolgozza fel, de megjelenik benne az Óriáspince-tető és a Fergettyűvár is.
A tizenkét perces 3D-s rajzfilmen kizárólag fiatal székelyföldi csapat dolgozik, öt hónap alatt elkészítették a szövegkönyvet, a karaktereket, forgatókönyvét Kudelász Nóbel írta. Fazakas Szabolcs elmondta, összehangoltak három mondát a forgatókönyvhöz, így a Rétyi Nyír tündéreit az Óriáspince-tetőn és a Szacsva várában tanyázó óriások próbálják meg elrabolni. A közeli Fergettyűvárban megmenekülnek a tündérek, akiknek segítségére van Zete – aki a rajzfilmsorozat minden epizódban megforduló főhőse (illusztrációnk), az óriásoknak pedig Csetlik (az almási barlangi rusnya terpe) segít.
A rajzfilm rendezője Tóth Árpád, Csetlik figuráját Kónya Albert Attila grafikus, míg a tündér és az óriás karaktereit János Tímea tervezte, zeneszerző Orbán Ferenc, operatőr-producer Fazakas Szabolcs, pszichológus szakértő és gyártásvezető Tófalvi Beáta, animátorok: Boda János, Kosza Arnold és Rudolf Lóránt, a képes forgatókönyv (storyboard) pedig Kovács Árpád munkája.
A szereplők hangszinkronjára sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi színészeket kérnek fel, a rajzfilm angol változatát pedig a londoni Her Majesty’s Színház munkatársai készítik el. A produkció harmadik része a csíksomlyói Babba Mária legendája, a negyedik A gyergyói táltos asszony. A rajzfilmet szeretnék bemutatni a Rétyi Nyírben és a Székely Vágtán, de ha elkészül a jövő évi Szent György Napokig, ott is látható lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.