A november 5-ei marosvásárhelyi csatvesztés, az agyagfalvi székely csapatok széthullása után, Kővári László szavaival élve „Erdély ily kétségbeesett állapotában emelé fel fejét” Háromszék. Ebben jelentős a Kiskomité szerepe, melynek olyan elszánt vezetői vannak, mint a republikánus szellemiségű Gál Dániel ügyvéd, Bíró Sándor lelkész és Gábor Áron. Macskási Antal  1873-ban írt visszaemlékezésében megemlíti a „Komiténkhoz tartozó” Gábor Áront. A „Kiskomitéban ő képviselte a legautentikusabban a székely határőrkatona rendet”– írja Egyed Ákos. Gábor Áron a Kiskomité révén kapcsolódik be az eseményekbe és lesz az önvédelmi harc kulcsembere.
Pap Mihály őrnagy mint a Kiskomité tagja felhívásban követeli az ősi székely katonai hagyományokra alapozó önvédelmi harc vállalását. Fő- és jószágvesztéssel kívánja sújtani mindazokat, akik ebből kivonják magukat. Felhívását Háromszék népe a széki vezetés hivatalos álláspontjaként értelmezi. Október 27-én már jól szervezett nemzetőri csapatok indulnak a kökösi hídhoz és Hidvég térségébe. A védelmi kordon a Rikától a Bodza-szorosig tart, s vigyázzák az Ojtozi-szorost is. A november 2-án tartott népgyűlésen arról határoznak, hogy a négy szék – Miklósvár, Sepsi, Kézdi és Orbai – településein heti háromszor katonai hadgyakorlatokat szerveznek. Aki anyagilag megteheti, az a saját költségén készíttet lándzsát, a szegényeknek a faluközösség népe közösen vásárol fegyvert. A Kiskomité egyik tagja, a forradalmár Macskási Antal írja, hogy „fellelkesítettük előbb a népet s végül [a] magát szépen viselő… intelligenciát”.  Az önvédelem melletti tüntetésekre kerül sor Sepsiszentgyör­gyön és Kézdivásárhelyen.
Az önvédelem kérdését egész Háromszéken megvitatják. Az 1848. november 11–12-ei sepsiszentgyörgyi népgyűlésen választ adnak arra a feltétel nélküli megadást követelő ultimátumra, melyet Puchner Antal altábornagy küldött. A héttagú Háromszéki Állandó Bizottmány nevében írt válaszlevelet Horváth Albert főkirálybíró továbbítja. A levélben Háromszék vezetői kijelentik, hogy egy esetleges ellenséges katonai támadásnak ellenállnak. A székelyek burkoltan, de határozottan kimondják, hogy támadás esetén a fegyveres önvédelem útjára lépnek. A császár iránti hűséget is emlegetik, békességet szeretnének, de szó sem lehet Háromszék feltétel nélküli megadásáról.
November 12-én újraválasztják a szék vezetőségét, kormánybiztosnak újra Berde Mózest nevezik ki. A háromszéki székely hadsereg főparancsnokának Dobay Károly ezredest – a 2. székely határőr gyalogezred parancsnokát –, élelmezési biztosnak Mihály Józsefet és Demeter Józsefet. A korábbi adminisztráció megmarad, de alárendelt szerepet kap.
November 16. – az ágyúöntés bejelentése
Amikor Berde Mózes Agyagfalváról hazatér Három­székre, már számol azzal a lehetőséggel, hogy Gábor Áron és a háromszéki mesterek tudnak ágyút önteni, fegyvereket és egyéb hadfelszerelést gyártani. Gábor Áront az október 23. utáni napokban bízza meg az ágyúöntéssel. A legfontosabb kérdéseket a „Nem­zetházában”, a Székházban vitatják meg. Gábor Áron az ágyúgyártás november 16-ai bejelentése előtt – már október utolsó napjaiban, de legkésőbb november 5-e után – hozzáfog az ágyúgyártás anyagi és szakmai feltételeinek megteremtéséhez. Az a tény, hogy Háromszék kormány­biztosa megbízza e feladattal, mutatja, hogy Há­romszéken tudnak Gábor Áronról. Berde Mózes  egy alapos ismeretek birtokában lévő mesteremberre bízta az ágyúgyártás megszervezését. Bizonyára még Agyagfalván felfigyel rá, és tájékozódik képességei felől. Tudja, hogy Gábor Áron az osztrák katonai önkény miatt kényszerül középfokú, kollégiumi tanulmányai megszakítására, de ahogy később Orbán Balázs is írja, „vele született genialitásánál”, és a „birtokában levő kézikönyvek segélyével önmaga fejleszté ki tehetségét”. Gábor Áron a pesti és a bécsi hadmérnöki előadások, a német szakkönyvek segítségével, tüzérkatonai felkészültsége által és a jól képzett szakembergárda bevonásával képes az ágyúgyártás megszervezésére. Ne feledjük, dolgozott harangöntő műhelyben, és a korábbi években már öntött egy kis réz­ágyút, így van némi öntési tapasztalata is.
A szakirodalomban az ágyúgyártás bejelentésének napjaként november 12. és 23. is szerepel. Incze László muzeológus november 16-át fogadja el, azzal érvelve, hogy Gábor Áron az ágyúöntésre november 4-én kap megbízást, de az előkészítő munkálatokkal november 12-éig még nem halad annyira, hogy bejelenthesse az ágyúöntést. November 23. meg azért nem lehetett, mert kevés az idő, november 28-áig csak 5 nap van. Orbán Balázs is november 16-át jelöli meg az ágyúöntés bejelentésének napjaként. E kérdésben ma már egységes álláspont van kialakulóban. November 23. Nagy Sándor és Bogáts Dénes által került be a köztudatba. Ma is ezt hirdeti a sepsiszentgyörgyi székház (ma megyei könyvtár) főbejáratánál elhelyezett emléktábla.
Háromszék nem alkuszik!
Háromszék népe tisztában volt a helyzetével – írja Nagy Sándor. Tudta, „látta, hogy az ellenség vasgyürüje környezi, miután b. Heydtenak megadta magát Udvarhely és Csikszék is. Megjött a hir, hogy Heydte 5000 szász és oláh [román, az 1848-as magyar forradalmi törvények tiltják e régi megnevezés használatát – a szerző megj.] lándzsás kiséretében Udvarhelyen, mint diktátor iratta be a szék jegyzőkönyvében a meghódolást s vas kényszerrel állított be uj hivatalnokokat”. Mindenki tudja, hogy Háromszék Udvarhelyszék sorsára juthat. A tét óriási, ezért kéri Berde Mózes a népgyűlés résztvevőit, hogy alaposan fontolják meg, mit határoznak.
A népgyűlésen az agyagfalvi tanulságokat levonó tisztek, köztük Dobay Károly huszárezredes is, úgy látják, hogy lőpor és ágyú hiányában reménytelen harcolni Puchner tüzérséggel felszerelt sorkatonaságával. A vita hevében hangzik el a két bűvös szó: Lesz ágyú! Nagy Sándor, Gábor Áron későbbi segédtisztje ezt így mutatja be: a Székház nagytermében, a „zöldasztal végéhez áll egy férfi, durva székely gyapjuszövet öltönyében (…) nem szónokol, csak felel a kérdésre: hogy ki ő, hogy ő mondá e szókat: »lesz ágyu!« Igen! – mondá ő, – »én Gábor Áron vagyok, én ágyut öntök, a mennyi kell!« »Ott van a fülei [a bodvaji – a szerző megj.] vasgyár; nem kérek többet, csak egy forintot, mellyel oda utazzak«”. Orbán Balázs szerint egy kerek arcú „szakálos férfi emelkedett fel s szót kért”. A „czondrába öltözött, izmos, középtermetű” férfi kijelenti, két hét alatt önt ágyút és lesz muníció is. Bogáts Dénes hasonlóképp ír. Gábor Áron feláll egy székre, és ott jelenti ki, ha van, miből, akkor „ő képes minden 24 órában ágyút önteni”. Kővári László szintén ismerteti e történetet. Kovachich Horváth Ignác alezredes emlékiratában írja, hogy a „A védelemi szavazat eldöntésire sok nyomatékkal bírt egy berecki születésű Gábor Áron nevezetű, azelőtt a székely gyalogság közt mint tüzér és tizedes szolgált volt”. Amikor a tisztek a nagygyűlés részvevőit arról győzködik, hogy a székelység nem képes a szükséges kellékek hiányában védelmi harcot folytatni, mert nincsenek ágyúi, nincs puskapor, nincs gyutacs, akkor hangzanak el Gábor Áron nagy meglepetést kiváltó szavai: „ágyút készítek én”. Miután az e szavakat követő nagy lelkesedés véget ért, ismét a kételkedők jutnak szóhoz. Dobai ezredesnek az a véleménye, hogy azok az ágyúk csak pufogtatásra lesznek alkalmasak. Ekkor Gábor Áron ismét szót kér. Kővári szerint ezeket mondja: „ha az ágyuim első lövésével nem fogom a czélt találni, a második töltés engem szaggasson szét!” A népgyűlésen lévők örömmel fogadják e javaslatát, Nagy Sándor szavaival „Óriási lelkesedés harsogta át a termet”. E napon tovább erősödik az önvédelmet követelők tábora.
Az önvédelmi harc kimondása
(1848. november 28.)
Gábor Áron a november 16-ai sepsiszentgyörgyi népgyűlésen hat ágyú öntését vállalja úgy, hogy két hét eltelte után ki lehet próbálni azokat. Időközben Bodvajban három vaságyút öntenek, mert az Erdővidékre betört ellenség miatt a munkálatokat le kell állítani. Az elkészült ágyúkat (ágyúcsöveket) az erdőkön keresztül menekítik Sepsiszentgyörgyre, és ott szerelik fel őket Kis János harangöntő és kerekesmester műhelyében. A köztudat szerint a műhely a mai Olt utcában volt, azon a helyen, ahol ma tábla emlékeztet az 1848-as ágyúöntésre. Való­színű­nek látszik azonban az, hogy a hajdani Kis János-féle műhely nem itt állt.
A három hatfontos Bodvajban öntött vaságyú mellett az önvédelmi harcra készülők rendelkeznek egy negyedik ágyúval is, a Kálnoky grófok által felajánlott kiságyúval. E kezdetleges ágyúk nagy eszmei értéket képviselnek, mert az önvédelmi harc híveit bizakodóvá teszik. Létezésük meggyőzi a kétkedőket arról, hogy álljanak az önvédelmi harc szolgálatába. Az ágyúk kipróbálása során, melyre Sombori Sándor ezredes parancsára a székház mögötti tetőn kerül sor, Gábor Áron célba talál. Orbán Balázs szerint Gábor Áron a cél középpontjába lőtt. Háromszék népének ez adja meg a jelt, hogy az önvédelem útját válassza. Kovachich-Horváth Ignác alezredes, aki szemtanú, emlékiratában három sepsiszentgyörgyi ágyút említ.
A november 15–16-án kibontakozó sepsiszentgyörgyi népgyűlés vitájában Gábor Áron beszéde hatására döntenek az önvédelem mellett, de annak kimondására még a november 23-ai gyűlésen sem kerül sor. Végül az önvédelmet november 28-án határozzák el, ebben is jelentős Gábor Áron szerepe. A népgyűlés e döntéséhez hozzájárul még az is, hogy november 27-én, a hétfői vásár napján Sepsiszentgyörgy népe tudomást szerez arról, hogy az ellenség november 25-én betört Erdővidékre és a hidvégi őrséget lefegyverezték. Köpecnél megtámadták a Balás Manó őrnagy vezetése alatt álló önkénteseket, akiket saját vezérük árult el. Heydte katonaságának sikerült egész Erdővidék népét lefegyvereznie. A veszély most már nyilvánvalóvá vált, az ellenség körülveszi a széket, és hozzáfog a védelmi vonal áttöréséhez. Háromszék népének végül döntenie kell. Mindezek mellett a Kiskomité forradalmárjai élükön Gál Dániellel nyomást gyakorolnak a megalkuvókra, és győz a népakarat, kimondják az önvédelmi harc vállalását. Gábor Áron ágyúi nélkül aligha kerül sor erre.

(folytatjuk)