MotokrosszKét bajnoki cím

2014. november 24., hétfő, Sport

Ahogy már megszokhattuk, az ozsdolai Ördög Zoltán minden évben bezsebel legalább egy bajnoki címet, és a nyolcéves versenyzőben idén sem csalódhattunk, hiszen a két román supermoto bajnoki cím mellett a magyarországi korosztályos motokrossz pontvadászatot is harmadik helyen zárta.

  • A nyolcéves Ördög Zoltán
    A nyolcéves Ördög Zoltán

– A 2014-es eredményeink reményen felüliek, de számítottunk is rá, mivel Zoltán egyre ügyesebb – nyilatkozta érdeklődésünkre Ördög István, kis motorosunk édesapja. Büszkék vagyunk rá, jó eredményeihez csak gratulálni tudunk, és reméljük, hogy következő szezonja csak jobb lesz ennél. A hét végén Ördög Istvánnal beszélgettünk, akit fia idei teljesítményéről és jövőbeli terveiről faggattuk.
– Idén a Motocross Kupa sepsiszentgyörgyi versenyen a háromszéki közönség előtt is rajthoz álltatok. Milyen volt itthon versenyezni?
– Jó volt itt lenni, de volt kis gondunk! Sepsiszentgyörgyön egy elég jó versenynek néztünk elébe, de a má­sodik edzésen odamotorozott hoz­zám Zoltán, és mondja: Apa, eltört a motorom! Nem hittem a fülemnek, de tényleg úgy volt. Nagyon lefáradt 65-ös motoron versenyeztünk idén a 65 cm3-es géposztályban, amiben sok edzés, verseny volt, és már sokan ültek rajta. A mi célunknak megfelelt, hiszen megtanultuk vele azt, miként kell vezetni egy 65-ös motort. Ezen a gépen jobb kéznél van a gáz és az első fék, ballal kellett kezelni a kuplungot, jobb lábbal a hátsó féket és ballal a hatfokozatú váltót. Ezek mellett még oda kellett figyelni a motorozásra: gyorsulás, féktávok, kanyarodás és az akadályok... Szóval, kettétört a motorunk, de kisegítettek, és a versenyre kaptunk egy másikat, amivel az 5. helyen fejeztük be a szentgyörgyi viadalt.
– Két bajnoki cím és egy bronzérem, ez Zoltán idei mérlege. Termékeny szezonon vagytok túl, miként értékeled fiad idei teljesítményét?
– A 2014-es eredményeink reményen felüliek, de számítottunk is rá, Zoltán egyre ügyesebb. Mivel technikai sportról van szó, mindig ott lebeg előttünk a balszerencse – lásd a szentgyörgyi versenyt –, így nagyon örvendek idei mérlegünknek. Itthon a motokrosszbajnokság 65 cm3-es géposztályában csak tanultunk, viszont Magyarországon csak az 50 cm3-es kategóriában versenyeztünk, és ott sikerült elcsípnünk a dobogó 3. fokát. Tavaly és az év elején úgy nézett ki, simán dobogósok leszünk, de nem így történt. Magyarországi ellenfeleink is fejlődnek folyamatosan, s azok, akik tavaly ott voltak mellettünk, mögöttünk, azokkal most alig tudtunk lépést tartani. Télen közülük többen is külföldön edzenek, nekünk erre nem volt lehetőség. A szezon első magyar versenyein olyan 4–5. helyen motoroztunk, aztán Kiskunlacházán megtört a jég, odaértünk a legjobbak közzé, de nagyon sokat kellett küzdenünk azért, hogy meglegyen a harmadik hely. De összejött! Most kifújhatom magam, hiszen elértük azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunknak.
– A motokrossz mellett supermotóban is érdekelt volt Zoltán, és két osztályban is rajthoz állt...
– Igen, így van, és mindkét korosztályban bajnok lett. A SM65-ben és az ifjúsági III-as kategóriában már az idény harmadik futamán bezsebeltük a két címet. Akkor Aradon versenyeztünk, s a viadal mellett a bajnokságban is nagy fölénnyel diadalmaskodtunk.
– Az idény legemlékezetesebb versenye?
– A legjobb és legemlékezetesebb versenyünk az ötödik magyar bajnoki volt, amit Kiskunlacházán rendeztek meg. Zoltán egy évvel korábban már ment ezen a pályán, és talán ezért sikerül a viadal leggyorsabbjának lennie. Ez azt jelenti, ő volt a legjobb az edzéseken, és mindkét futamon rajt-cél győzelmet aratott.
– Számotokra most következik a jól megérdemelt pihenő. Van még rendezvényetek ebben az évben?
– A pihenést edzéssel töltjük. Pél­dául három hete Tompáékkal tréningeztünk együtt. Annak ellenére, hogy Zoltán jóval fiatalabb Krisztiánnál, sokat tanulhat tőle, és erre büszkék is vagyunk. Köszönet a segítségért, és öröm volt nézi, hogy fiam nagy fülekkel, tágra nyitott, óriási szemekkel figyelte Tompáék útbaigazításait, tanácsait. Most várjuk a téli ünnepeket, beleértve a nekünk nagy ünnepségnek számító díjátadó gálát mind itthon, mind Magyarországon.
– Jövőbeli tervek?
– Idén a Dementor Racing csapatát erősítettük, és nagyon bízom abban, hogy jövőre is nekik fogunk versenyezni. A 2015-ös szezonban mind motokrosszban – itthon és Magyarországon is –, mind supermotóban a 65 cm3-es géposztályban indulunk, így azt kell mondanom, hogy nehéz esztendő vár ránk. Ennek ellenére örvendünk az új kihívásoknak, s bízom benne, hogy a soron következő négy évben – hiszen ennyi ideig versenyezhetünk ebben a géposztályban – sokszor örvendhetünk egy-egy futamgyőzelemnek, dobogós helyezésnek és miért ne, egy-egy bajnoki címnek is.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2014-11-24: Sport - :

Országos bajnokok (2014 legjobb sportolói)

Az Európa- és a Balkán-bajnokságokon – sajnos, a világbajnokságokon nem kerültünk dobogóközelbe – elért eredményeink ismertetése után nézzük országos bajnokainkat.
2014-11-24: Sport - :

Marosvásárhelyi City’US–KSE 4–2 (1–0) – Teremlabdarúgás, I. liga

Marosvásárhely, Ligeti Sportcsarnok. Körülbelül 100 néző. City’US: Moldovan, Iancu, Gherman, Dobre, Al-Ioani, Stoica, Csoma F., Dániel, Covaci, Nicuşan, Csoma A., Olteanu, Burgos. KSE: Bunduc, Gazda, Căşineanu, Iglesias Bellesteros, Isac, Pulugor Zs., Szabó, Dobozi, Bleza, Csulak, Santiago Reyes, Pulugor I., Török. Gólszerzők: Dobre (9.), Stoica (24.), Gazda öngól (29.), Gherman (39.), illetve Dobozi (33.), Bărbăşescu (35.)