Csendesen, halkan, zümmögő hangon mesélnek a múlt század hőseiről, a jégkorong csillogó jegéről, a stadionok salakpályáiról, ahol a hősök „megírták” sporttörténelmüket.

Dr. Lator Géza
Máramarosszigeten született 1889-ben. Jégkorongozóként a Budapesti Korcsolyázó Egylet színeiben tűnt fel. Még nem volt magyar országos jégkorongbajnokság (azt csak 1937-ben rendezték meg először), a magyar válogatott részt vett az 1927-es bécsi Európa-bajnokságon, és nem is szerepelt rosszul, hiszen a Barna Frigyes, Bethlen István, Farkas Mátyás, Krempels Péter, Krepuska István, Lator Géza, Minder Sándor, Oláh Tamás, Ordódy Béla, Révay József, Weiner Béla alkotta válogatott az előkelő hatodik helyen végzett. Egy évvel később már az 1928-as St. Moritz-i II. téli olimpiai játékokon lépett jégre, ahol a Barcza Miklós, dr. Barna Fri­gyes, Heinrich Tibor, Krempels Péter, Krepus­ka István, dr. Lator Géza, Minder Sándor, Ordódy Béla, Révay József, Weiner Béla összetételű együttes három vereséggel (0–2 a francia, 2–3 a belga és 0–1 a brit válogatottal) a 11. helyen zárt. Következett az 1929-es Európa-bajnokság, ez már Budapesten, és az előbb felsorolt gárda az ötödik helyezést szerezte meg, akárcsak egy évvel később a Chamonix és Berlin rendezésében sorra került kontinensviadalon, mely egyúttal világbajnokság is volt, ezen a világbajnokságon pedig a hatodik helyen végeztek Lator Gézáék. 1931-ben Krynica rendezte a 16. Európa- és a 4. világbajnokságot. A magyar válogatott – Barna, Báthy-Blazejovsky, Benyovits, Bethlen, Bikár D., Jeney, Lator, Miklós, Minder, Monostori, Weiner – a kontinensviadalon megvédte ötödik helyét, a világbajnokságon pedig a hetedik helyen zárt.
Lator Géza egy olimpiai, három világ- és öt Európa-bajnoksági szereplés után vonult vissza, de csak az aktív játékból, mert továbbra is a magyar jégkorong ügyét szolgálta. Egy ideig a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, aztán 1942-ben, amikor megalakult a Magyar Országos Jégkorongszövetség, kinevezték elnökének.
Tevékenységének elismeréseként neve ott szerepel a hazai jégkorong halhatatlanjai között, a Magyar Jégkorongszövetség Hírességek Csarnokában. Halálának pontos ideje és helye sajnos, ismeretlen.

Apró József
Emlékeznek még? Négy nap dörgött az ágyú Vízakna és Déva között... 1849. február 9-én Bem József Piskinél legyőzte a császári csapatokat... Istenem, de rég volt.
A Sztrigy folyócska jobb partján, mint valami fecskefészkek, úgy fehérlettek Piski házai. A folyó fölött kétpillérű fahíd ívelt át, az a híd, melyért győztes csatát vívott Bem apó erdélyi serege a császár hadaival... Jó hetven esztendővel később, egészen pontosan 1920. december 21-én e „fecskefészkek” egyikében látott napvilágot Apró József. Atléta pályafutását az anyaországban kezdte, első egyesülete a Miskolci Vasutas Sport Club volt, majd következett a Lokomotív. József kedvenc számai a középtáv- és az akadályfutás. Első kimagasló eredményét 1948-ban érte el két bajnoki bronzéremmel – 1500 méteren (3:59,4 p) és 3000 méteren akadályfutásban (9:41,4 p). Egy esztendővel később az 1500 méteres síkfutás bronzérmét ezüstre váltotta. S ha már belelendült az éremcserébe, 1950-ben 800 méteren országos bajnoki címet szerzett (1:58,1 p) és aranyérmet, akárcsak 1500 méteren (3:57,8 p). Átrándult Romániába, ahol a nemzetközi bajnokságon 3:56,6 perces eredménnyel ezüstérmes lett az 1500 méteres síkfutásban. Egy évvel az 1952-es Helsinki olimpia előtt a 3000 méteres akadályfutásra kezdett összpontosítani. A magyar bajnokságon 9:36,2 perces időt ért el, és ezüstérmet, a romániai nemzetközi bajnokságon viszont 9:07,6 percet futott, természetesen az aranyéremért. Vészesen közeledett Helsinki, de előbb a magyar bajnokság s az újabb országos csúcs: 9:01,8 perc. Ez pedig olimpiai részvételt jelentett.
Helsinkiben, miután az előfutamban megjavította saját rekordját (9:00,4 p), mindenki arra számított, arra várt, hogy József 9 perc alá szorítja a magyar csúcsot, s ha dobogóra nem is tud felfutni, legalább olimpiai pontokat szerez. Az olimpiai döntőben, sajnos, elmaradt a csúcsdöntés (ideje: 9:04,2 volt), elmaradtak az olimpiai pontok, mert csak a 9. helyen érkezett célba. Az olimpia után még egy évet töltött a versenypályákon, aztán visszavonult. Szolnokon hunyt el 2003. október 24-én.
És nézzük, mit és kiről mesél az Ojtozi-szoros felől érkező Nemere. Napok óta dúdol, zümmög..., s miután megpihen, újra dúdol a Felső-Háromszék szülöttéről, nagyszerű sportolójáról, a sepsiszentgyörgyi labdarúgás története hőskorának egyik főszereplőjéről dalol.

Lakatos Béla
1914. március 31-én született Kézdivásárhelyen. Isko­láinak jó részét szülővárosában végezte, s itt jegyezte el magát az asztalitenisszel és a labdarúgással. Fiatal éveit a két világháború közötti időszakban élte le, olyan korszakban, amikor a trianoni békét követően az anyaországtól elszakadt Erdély sportja az emberek lelkiállapotától – s hogy ez nem volt valami fényes, az igenis érthető – függően megbicsaklott, megtört, az új haza, Románia sportélete pedig még nem jutott fejlődésében arra a szintre, amilyenen a megtorpant erdélyi sport volt. A sportolni vágyó erdélyi s ezen belül a háromszéki fiataloknak nem volt könnyű dolga, nagyon göröngyös úton kellett elindulniuk, és haladniuk a naggyá válás reményé­ben. Szerencsére az örökmozgó székelyek igyekeztek leküzdeni minden nehézséget, igyekeztek megteremteni a sportélet kialakulásának, fejlődésének hátterét, feltételeit – egyesületeket alapítottak, sportpályákat építettek, az ifjúsági keresztény egyesületek révén tevékenységi programokat kínáltak a székely ifjúságnak. Hogy csak két nagy sportegyesületet említsünk, itt, Háromszéken hadd nevezzük meg a KSE-t (a Kézdivásárhelyi Sportegyesület) és a Sepsiszentgyör­gyi Textilt, mindkettő jelentős szerepet játszott a két város, a vidék sportéletében.
Ezekkel a gondolatokkal kerestem fel ifjú Lakatos Béla zenetanárt, az egykori asztaliteniszező és labdarúgó, idős Lakatos Béla fiát, hogy meséljen édesapja sportpályafutásáról, mutassa be édesapja sikereit, eredményességét nyugtázó éremgyűjteményét.
– Édesapám első sikereit – kezdte mondandóját a tanár úr – asztaliteniszben érte el a KSE színeiben. Bizonyítékul itt van ez a tábla teleaggatva érmekkel, plakettekkel – és elővett egy jó méretű tablót, majd sorra kezdte olvasni az érmek két oldalára vésett feliratokat. Ezek itt az 1932-es Székely Bajnokság érmei, arany mind a három – a férfi egyes, férfi páros és vegyes páros –, ez az 1933-ban sorra került brassói IVRIA verseny aranyérme, az 1934-es Székely Bajnokságról mindhárom éremből szerzett egyet-egyet (aranyat az egyesben, ezüstöt a férfi párosban, bronzot a vegyes párosban), 1936-ból van két érme a Székely Baj­nokságról (egy arany és egy bronz), egy arany a Mercur Kupáról... Van itt érem és emlékplakett a Nemere Kupáról, Kézdivásárhely bajnokságáról és még kettő a Mercur Kupa versenyéről... Tollfogással kezelte a pingpongütőt, s ennek, elmondása szerint, volt előnye és hátránya is. Na, persze nem rendelkezett olyan „tollfogó” technikával, mint a távol-keletiek, de itt boldogult. Mesélte, hogy Kézdivásárhelyen egyszer egybeesett egy asztalitenisz- és egy labdarúgó-esemény, s ő mindkét sportágban jó volt, így aztán ostrom alá vették... Az asztaliteniszezők egy órával csábították, szédítették. Elfo­gadta. Bizonyos idő után éppen a labdarúgópályára igyekezett, amikor egy kapura bombázott fűzős focilabda az órát viselő kezéhez vágódott úgy, hogy lesodorta kezéről az időmérőt, mely használhatatlanná vált... Na szóval, csak egy versenyre fordított hátat a futballnak, lényegé­ben megmaradt a labdarúgás szerelmesének. 1933. május 28-án a KSE–Braşovia mérkőzésén a győztes KSE soraiban ott találni őt: Szőcs–Héjja II., Lakatos–Héjja I. Rigó, Száva–Gagyi, Mátyás, Negustoru, Fülöp, Váromi. És sorolhatnám tovább a KSE felállításait. Tény, hogy miután a harmincas évek első felében Szeged is érdeklődött felőle, 1936-ban átigazolták a Sepsiszentgyörgyi Klingerhez (szerk. megjegyzés: a Textil elődjéhez). Ez az időszak volt a sepsiszentgyörgyi labdarúgás hőskora.
– Itt hadd álljunk meg egy pillanatra, hogy idézzük idős Goga Gyuri bácsi visszaemlékezését: „Az egyesületek vezetői akárkit nem igazoltak. Volt módjuk rá, megnézték, kit hoznak a csapatba. Klinger néven futott az akkori csapat, és Czinczér István edző vezetése alatt az alábbi játékosok alkották a keretet: Nagy János, Márton Gábor, a Kézdi­vásárhelyről hozott Lakatos Béla és Fülöp Sándor, Sternberg Miklós, Orosz Antal, Kósa László, Mihály Ferenc, Szabó János, Szabó Gyula, Incze László, Fogl István, Herkuc L., Láng, Botos Dénes és, ha jól emlékszem, Lusztig Zoltán. Ez volt az a csapat, mely a háború előtt hírnevet szerzett a sepsiszentgyörgyi futballnak.”  És megteremtette – mondjuk mi – az alapot az utána jövő aranycsapatnak.
És akkor folytassa ifjú Lakatos az emlékezését: – 1944-ig focizott a Klinger, majd a Textil színeiben, visszavonulása után a Textil SE elnöke lett, később pedig a borvíz-vállalat (Apemin), majd a hulladékbegyűjtő cég (DAC) igazgatója is volt, majd kereskedelmi ellenőrként dolgozott. Sepsi­szent­györgyön tért örök nyugovóra 1997 februárjában.