A kultúra és a nemzet szolgálatában

2014. november 24., hétfő, Közélet

Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
 

  • Demeter László méltatja Máthé Ferencet. A szerző felvételei
    Demeter László méltatja Máthé Ferencet. A szerző felvételei

Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdő­vidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték.
Máthé Ferenc, miközben meg­köszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére.
A Székely Virtus Hagyo­mányőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Epres­tetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Sze­ged), a Székely Virtus Hagyo­mányőrző Egyesület, a 6. Würt­tembergi Huszárezred (Erdő­szent­györgy), a 15. Mátyás Hu­szárezred (Szováta), a 11. Szé­kely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határ­őr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyomány­őrző Hannover Huszárok, a Homo­ródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszár­ezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egye­sület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilvesz­ter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi hu­szárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmes­teri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Szé­kely Virtus Ha­gyomány­őrző Egye­sü­lettől és az  erdővidékiek közül Dávid Gá­bor és Ba­rabás Gyula.
A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zene­kar húzta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2014-11-24: Közélet - :

Székelyföldi kilátások (A Magyar Tudomány Napja Sepsiszentgyörgyön)

Perspektívák Szé­kely­földről címmel szervezett szombaton kerekasztal-beszélgetést az Erdélyi Múze­um-Egyesület (EME) márciusban alakult sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a megyeháza üléstermében.
 
2014-11-24: Közélet - Bokor Gábor:

Hagyományos termékvásár Kovásznán

Kovásznán új helyszínen, a polgármesteri hivatal régi bejárata előtti útszakaszon tartották a hagyományos termékek e havi vásárát. Közel húsz termelő kínálta hét végén az áruját: kézművessajtokból, hagyományos, vad-, juh- vagy sertéshúsból készült felvágottakból, többféle mézből, befőttből, szörpből válogathattak az érdeklődők. Bőrdíszműves, ékszeres, fafaragó is kínálta portékáját, nem hiányzott a kürtőst és lángost sütő vállalkozó sem.