Az Európai Unió négyéves költségvetési időszakában új típusú oktatási pályázati rendszert indított útjára az Erasmus+ – Iskolák és óvodák stratégiai partnersége köznevelési témában.
A négy iskola összefogásával Magyarországon beadott Társak Európában (Peers in Europe) című kétéves (2014–2016) együttműködés terv elnyerte az EU nagy összegű támogatását. A szentendrei Református Gimnázium, a middelharnisi (Hollandia) CSG Prins Maurits református középiskola, a kézdivásárhelyi Református Kollégium és a középajtai Benkő József Gimnázium október elején kapta meg a hírt, hogy kezdődhet a közös munka. A pályázat megtervezésére és megírására a többéves pályázati tapasztalattal rendelkező szentendrei iskola vállalkozott.
A middelharnisi és a kézdivásárhelyi középiskola már több éve a szentendrei gimnázium testvériskolája. Ennek egyik tanára, Kiss Székely Zoltán tudós botanikus a középajtai iskolával ápolt baráti kapcsolatot, és Benkő József munkásságát Szentendrén is népszerűsítette. A tanár úr egyik osztálya néhány éve látogatást tett a faluban, és március 15-én műsorral is felléptek. A meleg fogadtatás megérintette a vendégeket, attól fogva keresték a rendszeres visszalátogatásokat, újabb találkozásokat lehetővé tevő forrásokat. Sikerült!
November 10–11-én a munkaterv első egyeztetésére négy tanár érkezett Szentendréről Középajtára és Kézdivásárhelyre. Az együttműködés célja, hogy a helyi közösség életét együtt térképezzék fel. Tervezik többek között Szentendre, Középajta, Kézdivásárhely és Middelharnis nevezetességeinek és híres szülötteinek ismertetését egy igényes négynyelvű közös kiadványban, közös honlap létrehozását, filmforgatást. A lényeg természetesen az, hogy a részt vevő diákok és tanárok megismerhetik egymást és barátságokat köthetnek.
Kézdivásárhelyen Farkas Ferenc igazgató, Fehérvári Magdolna Beáta projektvezető és Karácsonyi Katalin tanárnő felelős a pályázat megvalósításának sikeréért. Középajtán Gazdag Katalin vezeti és szervezi a munkát. Minden partnernek lesz, mit tanulnia a többiektől és igazi társakra találhatnak közös Európánkban.
Kuzma Márta projektfelelős
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.