Emlékezni kell mindenkinek évről évre a délvidéki magyarságot ért tragédiára – emelte ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az 1944–45-ös délvidéki események 70. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján tegnap a budapesti Magyarság Házában.
Potápi Árpád János a Keskenyúton Alapítvány Délvidéki magyar golgota 1944–45 című kiállításán úgy fogalmazott: a magyar nemzetnek, a magyarságért felelősen dolgozóknak van lelkiismerete, és az áldozatok emlékét a nemzet emlékezetéből soha nem lehet kitörölni. Az államtitkár együttérzését fejezte ki az ártatlan áldozatok családjainak, és azt mondta: az egyetlen bűnük az volt, hogy magyarok voltak. Rámutatott: a kiállítás azt a délvidéki magyarság elleni bosszúhadjáratot mutatja be, amely 1944-ben kezdődött, és nem tudni, pontosan mikor fejeződött be. A népirtás tudatos, céltudatos és szisztematikus volt, érintette az értelmiséget, a lelki vezetőket, papokat, lelkészeket egyaránt. A politikus kitért arra is, hogy az elmúlt években elindult a történelmi megbékélés, és felidézte a szerb és magyar államfő csúrogi emlékműnél tett közös főhajtását, majd Áder János bocsánatkérését. A szerb miniszterelnök november 2-án az áldozatok előtt fejet hajtva jelentette be több magyar falu kollektív bűnösségét kimondó határozat eltörlését – tette hozzá. Az államtitkár azt kívánta, a Kárpát-medencében a magyarok mindenütt békében és igazságban tudjanak élni, hogy a Himnusz első sora juthasson eszükbe: Isten, áldd meg a magyart!
Botlik József kisebbségkutató-történész – áttekintve a szomszédos országokban történteket – arról beszélt, hogy a délvidéki magyarirtás nem volt egyedi, az Sztálin népirtó politikájának része volt. Csorba Béla író, tanár, a délvidéki történések kutatója kiemelte: kollaboránsként kezelték a magyarságot, és sokszor egy-egy települést táborrá nyilvánítottak. A speciális táborok megsemmisítő helyként működtek, ahol az idős, magatehetetlen embereket, a gyermekeket, édesanyjukat vagy a betegségben szenvedőket meggyilkolták. Kitért arra is, hogy több mint 6400-an pusztultak el a tiszaistvánfalvai táborban, míg a rezsőházi táborban 12 ezren vesztették életüket. Összesen 15 olyan tábor volt, ahol magyar áldozatok is voltak – közölte.
1944–45 telén a Délvidékre bevonuló szerb csapatok bevezették a katonai közigazgatást, és több hónapos hadjáratot kezdtek a relatív többséget alkotó magyar polgári lakosság ellen. Újvidéken, Szabadkán, Zomborban és sok más magyarlakta helységben több tízezer embert gyilkoltak le és földeltek el jeltelen tömegsírokban. Mindmáig nem tudni pontosan, hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Az egész Délvidékre vonatkozóan helyi dokumentumok alapján a szerbiai magyar kutatók leggyakrabban 15–20 ezerben adják meg a vérengzések magyar áldozatainak számát, más becslések szerint a halottak száma meghaladhatja a harmincezret.
