Újabb jogi eljárást kezdeményeztek a rétyi fűrésztelep megépülését ellenző civil szervezetek. A bukaresti Bankwatch Románia Egyesület és a fogarasi Neuer Weg Egyesület a fővárosi törvényszéken azt kéri, függesszék fel a leendő fafeldolgozó területrendezési tervét, illetve érvénytelenítsék a rétyi tanács erre vonatkozó határozatát.
A fogarasi egyesület alelnöke, Hans Hedrich sajtóközleményben ismertette, álláspontjuk szerint a területrendezési terv sérti a 2001/350-es terület- és városrendezésre vonatkozó törvény előírásait, ugyanis az illetékesek ennek kapcsán nem szerveztek nyilvános vitákat. Ugyanakkor kifogásolják, hogy az új telephely létesítésekor figyelmen kívül hagyták és nem jártak el a közelben található természetvédelmi területek védelme érdekében, a beruházás pedig veszélyezteti az ott honos, ritka fajokat.
A civilek szerint törvényt sért a fűrésztelep kapcsán készült környezeti jelentés is, mely egyebek mellett nem tartalmaz megfelelő elemzéseket arról, hogy milyen hatást gyakorol a beruházás a térség biológiai sokféleségére, a levegő minőségére. A beruházás ellenzői úgy vélik, a zajszennyezésre vonatkozó felmérés nem reprezentatív, és nem készült megfelelő tanulmány a nyersanyagot szállító teherjárművek okozta megnövekedett forgalom hatásairól sem.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.