A magyar oktatás jelenlegi helyzetéről, a gondokról, hibákról, a javításra szoruló kérdésekről egyeztettek a héten Csíkszeredában a minisztérium képviselői és tizenhat megyéből érkezett magyar szaktanfelügyelők, főtanfelügyelők, helyettesek.
A rendszeres, félévenként megszervezett találkozók hozadéka, hogy a minisztérium kisebbségi oktatásért felelős szakemberei számba veszik a problémákat, rangsorolják a sürgősen megoldandó kérdéseket, illetve mindazokat, amelyek hosszabb tanulmányozást igényelnek.
A mostani találkozó egyik központi témája a tanterv túlzsúfoltsága volt, a minisztérium konzultációsorozatot indított, minden megyéből várják a javaslatokat, melyeket egy országos szakbizottság összegez.
A magyar gyerekek oktatása szempontjából gondot jelent, hogy a románból fordított könyvek egy része tartalmi és nyelvhelyességi szempontból is kifogásolható, a tanácskozás résztvevői szerint a legjobb megoldás az lenne, ha új, magyar tanárok által, anyanyelven szerkesztett tankönyvek jelennének meg. Amíg azonban nincs új tanterv, addig nem lehet új tankönyveket sem készíteni.
Tervek szerint március közepén zárul a konzultációsorozat, majd az óvodai, elemi és általános iskolai, illetve gimnáziumi tantervekről szóló javaslatcsomagot a minisztérium honlapján közvitára bocsátják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.