Ötvenezer dollárért vacsorázhat tizenöt meghívott – és gazdag – házaspár Vilmos herceggel, a brit trón várományosával és hitvesével, Katalin hercegnővel New Yorkban. A hercegi házaspár vasárnap rövid látogatásra indult az Egyesült Államokba. Vilmost hétfőn a Fehér Házban fogadta Barack Obama, ám még ezelőtt New Yorkban a herceg és várandós neje zártkörű vacsorát adott módos vállalkozóknak és befektetési alapok igazgatóinak.
A fényes fogadással egybekötött rendezvény vendégeit – a Mail on Sunday konzervatív vasárnapi brit lap beszámolója szerint – „arra kérik”, hogy legalább 50 ezer dollárral járuljanak hozzá a Royal Foundation jótékonysági szervezet költségvetéséhez. Az alapítvány, amelyet Vilmos és Katalin, valamint Vilmos öccse, Harry herceg hívott életre 2009-ben, számos jótékonysági programot finanszíroz. Támogatja egyebek mellett a brit fegyveres erők szolgálatában megsérült brit katonák rehabilitációját, a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi beilleszkedését és a természetvédelmet.
A rendezvény házigazdája Sir Martin Sorrell, a világ legnagyobb reklám- és marketinghálózata, a londoni központú WPP vezérigazgatója, aki hatalmas manhattani lakosztályában látja vendégül a hercegi házaspárt és a pénzarisztokrácia meghívott előkelőségeit.
Nem ez Vilmos első hasonló célú túrája az Egyesült Államokban. Három éve Kaliforniában lovaspólómeccset lehetett vívni Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fiával – fejenként százezer dollárért. Azon az eseményen több mint egymillió dollár gyűlt össze a Royal Foundation javára.
Vilmos és Katalin most először látogat együtt New Yorkba, és a mindössze kétnapos utazáson tíz eseményen vesz részt. Találkoznak mások mellett a Clinton házaspárral, megnéznek egy NBA- kosármeccset, Katalin hercegnő pedig – mialatt férje Washingtonban Obama elnökkel találkozik – a New York-i Harlem városrészben tesz látogatást rossz szociális helyzetű gyerekeknél.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.