Chris Froome, a britek első számú országúti kerékpárosa a háromhetes körversenyek közül jövőre is a Tour de France-ra összpontosít leginkább.
A 29 éves bringás – aki 2013-ban megnyerte a franciaországi viadalt, idén pedig kéz- és csuklósérülés miatt feladta – annak ellenére részesíti előnyben a Tourt, hogy a 2015-ös kiírásban a számára kedvező időfutamból csak 14 kilométert kell hajtani, ugyanakkor lesz öt kemény hegyi befutó. – A csapattal átbeszéltem a 2015-ös programomat, amelyben szerepel a Tour. A jövő évi viadal a hegyimenőknek kedvez. Át kell alakítanom az edzéseimet, extrát kell nyújtanom az emelkedőkön, és kicsit visszafogni az időfutamokat – mondta Froome, aki arról nem nyilatkozott, melyik lesz a másik háromhetes megméretése. A L’Équipe lap úgy értesült, hogy a Vuelta a Espanán indul majd, mivel a májusi Giro d’Italiára már meg kellett volna kezdenie az edzéseket.
Froome 2013-ban megnyerte a Tourt, 2012-ben pedig második lett. A Vueltán 2011-ben és idén második, 2012-ben a negyedik helyen zárt összetettben. A Girón eddig kétszer indult, 2009-ben 34. lett, a következő évben pedig kizárták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.