A régóta esedékes államfőváltás után a leköszönő elnök — aki, valljuk be, uralkodása alatt több kritikát kapott, mint dicséretet – most újra előtérbe kerül. Mint tudjuk, az államalkotó nép nagyon irgalmas (egyébként is, a kimúltakról vagy jót vagy semmit), akármilyen volt, meggyászolják (csak nekünk nem szabad használni fekete lobogót), és kezüket tördelve találgatják: Mi lesz vele?
Az első kérdés: Hol fog lakni? Merthogy előrelátó emberként nyugdíjas napjaira felújított magának (csekély egymillió euróért) egy villát, de azt állítólag már nem kapja meg, s egy másik villát sem a tó mellett, valószínűleg féltik a szúnyogoktól, nehogy maláriát kapjon. Nahát így van ez, ha a hajóskapitányi csempészésből nem vásárolt egy kétszobást, és minden pénzét a pártnak adta, feltörekvéseit segítendő.
Mint okos ember tudhatta volna, hogy a jegenyefák nem nőnek az égig. Ne sajnáljuk, valószínűleg nem a híd alatt lakik majd...
A másik kérdés: Mit eszik? Nem gond. Az ország (sajnos, még mindig) agrárállam, van kukorica és lesz puliszka is. Hogy mikor és mit iszik, neveletlen médialovagok már firtatták, s azt is, hogy hol. Hát a száján, mint minden rendes ember.
A nagy kérdés: Hol fog állni? Lehet, hogy egy hordón szónokol majd, bizonygatja, hogy Calafaton lesz autonómia, és más bölcsességeket, amiket már senki nem hallgat majd.
Ellenségei szerint – miután a nagy korrupciós ügyek lezárulnak – a târgoviştei budi mellett kap helyet. Mások úgy vélik, süllyesztőbe kerül, és megpróbálják elfelejteni.
Egy dologban minden tábor egyetért: márványtalapzaton, szoborként nem áll majd!
(Nem is csoda: vezető emberként az országban egy évszázada senki nem kapott szobrot.)
Ahogy a tízéves regnálása után hagyott országra nézek, mintha magam is e véleményen lennék.
Tölgyes Lajos
