Az 1989-es és a 2014-es év között vont párhuzamot tegnap Tőkés László, a 25 évvel ezelőtti romániai forradalom kirobbantója az évfordulós rendezvényeket beharangozó nagyváradi sajtótájékoztatóján.
„1989-ben Nicolae Ceauşescu ellen, 2014-ben Victor Ponta ellen fogtunk össze. Mindkettőt sikerült megbuktatni” – vonta le a következtetést a kommunista diktatúrát megdöntő 1989-es forradalom és a Victor Ponta miniszterelnök vereségével végződött novemberi romániai elnökválasztás összevetéséből a lelkész-politikus. Megjegyezte, akkor is, most is a jó ügy egyesítette a románokat és a magyarokat, a különböző vallásfelekezeteket. „A rendszerváltozás útján kellene együtt továbbhaladnunk” – tette hozzá.
Az évforduló legnagyobb ajándékának minősítette Tőkés László az elnökválasztás eredményét, Klaus Johannis győzelmét. Ez szerinte a rendszerváltozás újabb szakaszát nyithatja meg Romániában. „Azt reméljük, hogy partnere lesz az egész országnak, és a magyar közösségnek is” – fogalmazott. A magyar közösség szerinte egy olyan rendszer kialakításában számít a megválasztott elnök támogatására, amelyben „nélkülünk nem döntenek rólunk”.
Tőkés László elmondta, az általa szervezett évfordulós megemlékezések sora Brüsszelben indult, majd Budapesten, Temesváron, Nagyváradon és Szilágymenyőben folytatódik. A helyszínek kiválasztásával azt kívánták üzenni, hogy a diktatúra bukása egyszerre volt romániai, magyar és európai ügy. Hozzátette, a különböző helyszíneken olyan rendszerváltókkal fog együtt ünnepelni, mint Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Németh Zsolt, valamint Sali Berisha volt albán államfő. A temesvári rendezvényeken Áder János köztársasági elnök és Sali Berisha lesz jelen.
Újságírói kérdésre Tőkés történelemhamisításnak minősítette, hogy a temesvári hivatalos ünnepségek idén is nélküle zajlanak. Hozzátette, személyének és a temesvári református közösségnek az évről évre történő mellőzése immár szomorú valóság számára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.