Levitzky Károly
Az Arad megyei Dorgoson született 1885. május 1-jén. És akkor már következik is a sportélet indulása után keletkezett szólásmondás: aradi – akkor csónakban született, evezőlapáttal a kezében... Tény, hogy a Maros-partiaknak mindig erős vízi sportjuk volt, különösen az evezésben jeleskedtek. Hogy Levitzky Károly mennyi időt töltött el a Maros vizén, pontosan nem tudni, de azt igen, hogy a Nemzeti Hajós Egylet színeiben aratta első sikereit, egyelőre a magyar bajnokságban. 1905-ben, 1907-ben és 1908-ban is országos bajnokságot nyert egypárevezős csónakjában. Ezzel a három bajnoki aranyéremmel érdemelte ki az 1908-as első londoni olimpia részvételi jogát. S nem tévedtek a válogatók, hiszen Levitzky bronzéremmel gazdagította a magyar sportot. Harmadikként érkezett célba az egypárevezős hajók olimpiai döntőjében. Négy évvel később újra bajnoki címmel hangolt az 1912-es stockholmi olimpiára. Be is válogatták az utazó csapatba. Stockholmban újra az egypárevezősök versenyén rajtolt, de sajnos, nem jutott tovább a középfutamból, így aztán helyezetlenül zárta az olimpiai vetélkedőt és olimpiai szereplését. Hazatérése után még egyszer rajthoz állt a magyar bajnokságban (1913-ban), s meg is védte bajnoki címét, aztán aranyéremmel (ez volt az ötödik) a tarsolyában leevezett a hullámok tarajáról. 1978. augusztus 23-án tért örök nyugovóra Budapesten.
Hauler László
1884. június 26-án született a Szatmár megyei Királydarócon. Gimnáziumi tanulmányait Debrecenben végezte – kitűnő eredménnyel –, majd beiratkozott a nagyváradi Honvéd Hadapród Iskolába. Az iskola elvégzése után a Magyar Királyi 18. Honvéd Gyalogezred állományába került, az ország nyugati felében, Sopronban kezdte meg szolgálatát, és két éven át – 1903, 1904 – hadapród-tiszthelyettes volt. 1904–1905-ben gya­logtiszti lovagló tanfolyamot végzett, s ezt követően zászlóalj-fegyverzeti tiszt lett, majd 1907-ben ezredutásztiszt. Ezután sem állt le, újabb tanfolyamra jelentkezett, és 1908–1909-ben a felsőbbtiszti tanfolyam hallgatójaként szerepelt. A tanfolyam elvégzése után újra ezredtiszt lett Sopronban. S hogy erősen ki ne essen a tanfolyamokból, 1910–1911-ben Wiener-Neustadtban elvégezte a vívótanfolyamot, és akárcsak a korábbiakat, ezt is remek eredménnyel.
1912-ben sportlövőként vett részt a stockholmi nyári olimpiai játékokon Bömches Emil, Farkas Aladár, Mészöly Géza, Prihoda István, Velez Rezső társaságában a hadipuskacsapat a játékok 10. helyén zárt. Egyéniben Hauler László az alábbi eredményeket érte el: a hadipuska 300 méteres számában 85 találattal a 27., a kisöbű sportpuska 50 méteres számában 178 találattal a 29., a hadipuska összetett egyéni 300 méteres számában 677 (162+250+265) találattal a 74., a hadipuska 600 méteres számában 35 találattal a 83. helyen zárta az olimpiai vetélkedőt.
Otthon, Magyarországon 1912 őszén beiratkozott a pécsi pedagógiai előkészítő tanfolyamra, melynek elvégzése után a Pécsi Honvéd Iskola torna- és vívótanára lett, ugyanakkor növendéki századtiszt is Pécsen. 1913-ban, amikor megalakult a pécsi sportlövőszakosztály, annak vezetőjeként tevékenykedett, s mint aktív sportoló a pécsi tőr- és kardcsapatban vívott.
Hauler László főhadnagy sokoldalúan képzett, igazi all-round sportember volt, jó tornász, jó sportlövő, jó vívó, úszó, kerékpáros, korcsolyázó és nagyszerű lovas. 1915-ben, harmincegy évesen hunyt el Sopronban, nagy űrt hagyva maga mögött a kor magyar sportéletében.
Adda Alfréd
Az újkori olimpiák történetében először rajtoló lovas, nemes Adda Alfréd Nagy­szebenben született 1888. augusztus 29-én. Ahogy annyira nőtt, katonai pályára lépett. A bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémia elvégzése után 1908. augusztus 8-án had­naggyá avatták. Az első világháborúban teljesített ötvenegy hónapi harctéri szolgálat után századossá léptették elő (1916). Tizenkét évvel később részt vett az amszterdami olimpiai játékokon. A háromnapos verseny egyéni számában Alvezér nevű lovával – 1845,18 (157,18 + 1418 + 270) pontot összesítve – a 15. helyet szerezte meg, a csapatversenyben pedig – Binder Ottóval és Cseh Kálmánnal – a 11. helyen zárt. Az olimpia után megrendezett országos bajnokságon megnyerte a háromnapos versenyt. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség Póló Ligájának elnöke. 1935-ben elvégezte a lovagló- és hajtótanár-képző iskolát, és már ez év július 1-jétől a honvédelmi minisztérium lópótlás-felügyelőségén teljesített szolgálatot. A második világháború teljében a honvédség lóállományának utánpótlása, valamint az országos lótenyésztés és csikónevelés fejlesztése terén végzett kitűnő munkájáért megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. 1945. május 9-én Ausztria területén szovjet fogságba esett, ahonnan csak 1948. szeptember 11-én szabadult, és nem sokkal később már a honvédelmi minisztérium anyagi csoportfőnökségén teljesített szolgálatot.
1956-ban elhagyta Magyarországot, és Ausztriában telepedett le, de itt sem maradt sokáig, átment Olaszországba. Bolzanóban élt haláláig. 1980. február 1-jén 92 éves korában hunyt el.
Iváncsó Vilmos
1939. február 23-án született a máramarosi Huszton. Édesapja, József könyvelő, édesanyja Rikker Sarolta, felesége, Winkler Ágnes külkereskedelmi szakember. Vilmos 1957-ben érettségizett, 1966-ban edzői oklevelet szerzett röplabdában. Ezzel jeleztük is, hogy Iváncsó Vilmos röplabdázóként vált ismertté a sportvilágban. A Nyíregyházi Építők színeiben kezdte el pályafutását, és a Budapesti Honvédban fejezte be. Edzői: Csapó László, Újhelyi Jenő, Porubszky László, Nagy Jenő, Abád József.
Figyelemre méltó eredményei: országos bajnoki bronzérem az 1957–58-as országos bajnokságon, ezüstérem az 1960–61-es bajnoki küzdelemben. Bekerült a válogatottba, és 1962-ben részt vett a Szovjetunióban rendezett világbajnokságon, ahol a 7. helyet szerezte meg a magyar válogatott. Az 1962–63-as bajnokságot a második helyen zárta csapatával. Következett az 1963-as Európa-bajnokság, melynek házigazdája Románia volt. Iváncsó csapata, a magyar válogatott a dobogó második fokára állhatott a küzdelem végén. Mon­danunk sem kell, hogy a soron következő, 1964-es tokiói olimpián pontszerző helyre várta mindenki a magyar válogatottat. Iváncsóék valóra váltották a várakozást, a hatodik helyen végeztek, s ezzel megszerezték az olimpiai pontot. Ezen év magyar bajnokságán megnyitotta aranysorozatát, négy bajnoki címet szerzett (1964, 1965, 1966, 1967), aztán következett egy ezüst- (1968), majd egy bronzérem (1969). Az ötvenszeres válogatott 1969-ben vonult vissza, s tért az edzői pályára.
Bartalis Kálmán
Szamosújváron született 1889. május 16-án. Katonai pályát választott, s a magyar hadseregben teljesített szolgálatot századosi rangfokozattal. Katonai pályája elején a lovasságnál, majd a vezérkari főnökség 2. osztályán szolgált. Ezek után csak természetes, hogy sportolóként a Magyar Póló Club színeiben lovaspólózott, és minden bizonnyal jól, mert az 1936-os berlini olimpiai játékokon tagja volt a magyar lovaspólócsapatnak. A Bartalis Kálmán, gróf Bethlen István, Dienes-Öhm Tivadar, Kovács Dezső, nemes Szentpály Imre összetételű együttes végül a negyedik helyen végzett. Bartalis Kálmán egy mérkőzést játszott: Magyarország–Németország 8–8. A csapat a folytatásban 16–6-ra legyőzte a német válogatottat, aztán 16–2-re kikapott Mexikó együttesétől. Bartalis 1941-ben a Magyar Királyi Honvédség ankarai katonai attaséja lett. Halálának időpontja, helye ismeretlen. Az viszont biztos, világháború volt, ő pedig katona – ebből már lehet következtetni.