Az őszi idény vagy másként fogalmazva az odavágó mérkőzéssorozat még nem fejeződött be. Egy csapat van, a berecki, amelyik tizenöt bajnoki mérkőzést játszott, kettő pedig – Csernáton és a Kézdiszentléleki Perkő – tizennégyet, a többi tizenhárom együttes számláján tizenhárom mérkőzéssel várja a tavaszi idényt.
Így aztán igazi mérlegelést nem végezhetünk. Na de azért készítettünk egyet a lejátszott fordulókra, mérkőzésekre alapozva.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy függetlenül az elmaradt mérkőzésektől, a
Berecki FC őszi bajnok,
hiszen e pillanatban hét pont az előnye. Lehet, hiszen a mezőny egyetlen csapata, amely százszázalékos teljesítménnyel zárta a hazai mérkőzéseit, és a kinti találkozók rangsorában is az első helyen áll. A Kelemen Elemér edzette csapat – Gazda Botond, Zölde Ottó (kapusok), Szabó Sándor, Bajcsy Barnabás, Florentin Fenechiu, Pap Zsombor, Koncz Tamás, Adrian Căşineanu, Sorescu György, Gáll Attila, Papp Csongor, Aurel Mocanu, Mihai Străchinaru, Tibescu László, Vulcan Ádám, Keresztes István, Timár Levente, Bara-Németh László, Tóth Szilárd, Handra János, Alexandru Airinei, Rareş Boghez – ezzel jelezte is, hogy a III. ligába jutás a célja. Egy nagy község áll a háta mögött, a megye területének jó része – gondolunk itt Felső-Háromszékre –, benne sok-sok intézmény, cég, vállalat, tehát van, ahol kopogtatni, kilincselni a támogatásért. Mindezt gondoljuk mi, aztán, hogy mit gondol a község önkormányzata, az egyesület vezetősége, azt ők tudják. Az viszont nem képezi vita tárgyát, hogy Felső-Háromszéken is „elkelne” egy III. ligás csapat.
Na, de térjünk vissza az őszi idény hazai mérkőzéseihez. Azt már mondtuk, hogy a Berecki FC az egyetlen százszázalékos teljesítményű csapat. Mellette van még három, amelyik megőrizte veretlenségét: Illyefalva, Maksa és Ozsdola. Meglepően gyenge teljesítménnyel rukkolt elő Barót, Bodok, Nagyajta és Uzon. Mind a négytől többet vártunk, futballmúltjuk van, tehetős helységeket képviselnek..., jogos tehát az irányukba sokak által megfogalmazott igényesebb elvárás.
A hazai pálya mérlege:
1. Bereck 7 7 0 0 28–5 21
2. Maksa 7 6 1 0 28–8 19
3. Gelence 7 6 0 1 30–3 18
4. Illyefalva 7 5 2 0 18–7 17
5. Ozsdola 6 5 1 0 18–2 16
6. Bölön 6 5 0 1 15–4 15
7. Szitabodza 6 5 0 1 15–7 15
8. KSE 7 4 2 1 14–8 14
9. Bardoc 6 4 1 1 23–6 13
10. Perkő 6 3 2 1 13–5 11
11. Csernáton 7 3 2 2 12–5 11
12. Bodzaford. 8 3 2 3 14–13 11
13. Uzon 6 3 0 3 16–13 9
14. Nagyajta 7 2 2 3 15–14 8
15. Bodok 7 1 3 3 7–13 6
16. Barót 6 1 2 3 8–12 5
Bereck a kinti mérkőzésein is folytatta jó és főleg eredményes szereplését, a legtöbb győzelmet aratta, a legtöbb pontot összesítette. Hozzá megközelítően jó teljesítményt mondhat magáénak Illyefalva, Gelence és a Perkő (kezd régi önmagára találni?). Két csapat van, amelyek egyetlen pontot sem szereztek – Bodok és Nagyajta, négy együttes kinti mérlegéből pedig hiányzik a győzelem – Barót, Bodzaforduló, Szitabodza és Uzon. Kiegyensúlyozott – de lehet, hogy jónak is mondható – teljesítményt ért el Maksa, Ozsdola és Bardoc.
A kinti rangsor:
1. Bereck 8 4 2 2 17–11 14
2. Illyefalva 6 3 2 1 9–8 11
3. Gelence 6 3 1 2 11–7 10
4. Perkő 8 3 1 4 10–17 10
5. Maksa 6 2 3 1 10–11 9
6. Ozsdola 7 2 2 3 10–10 8
7. Bardoc 7 2 1 4 10–14 7
8. KSE 6 2 0 4 8–14 6
9. Csernáton 7 1 2 4 5–17 5
10. Bölön 7 1 1 5 5–18 4
11. Uzon 7 0 2 5 7–28 2
12. Barót 7 0 1 6 5–20 1
13. Bodzaf. 5 0 1 4 4–21 1
14. Szitabodza 7 0 1 6 3–34 1
15. Nagyajta 6 0 0 6 8–18 0
16. Bodok 6 0 0 6 5–26 0
A két táblázat kiegészíti egymást, s így tükrözik a valós erőviszonyokat. A hazai mérkőzések mérlege megalapozhatja – na persze, ha fáradoznak is azon az illetékesek – egy csapat sportéletét, a kintiek eredménye erősíti vagy éppen gyengíti ezt az úgymond sportéletet, mely tartalmazza mind a gondokat, nehézségeket, mind pedig a gond nélküli életet s az ebből fakadó mindennapi örömöket.
Az őszi rangsor:
1. Bereck 15 11 2 2 45–16 35
2. Gelence 13 9 1 3 41–10 28
3. Maksa 13 8 4 1 38–19 28
4. Illyefalva 13 8 4 1 27–15 28
5. Ozsdola 13 7 3 3 28–12 24
6. Perkő 14 6 3 5 23–22 21
7. Bardoc 13 6 2 5 33–20 20
8. KSE 13 6 2 5 22–22 20
9. Bölön 13 6 1 6 20–22 19
10. Csernáton 14 4 4 6 17–22 16
11. Szitabodza 13 5 1 7 18–41 16
12. Bodzaf. 13 3 3 7 18–34 12
13. Uzon 13 3 2 8 23–41 11
14. Nagyajta 13 2 2 9 23–32 8
15. Barót 13 1 3 9 13–32 6
16. Bodok 13 1 3 9 12–39 6
Nézzük, melyik csapat hány játékost szerepeltetett (I. oszlop), hány iratkozott fel a góllövők névsorába (II. oszlop), kik a házi gólkirályok (III. oszlop):
I. II. III.
Bardoc 25 8 Tókos Z. – 12 góllal
Barót 25 7 Kurta – 4
Bereck 23 12 Sorescu – 7
Bodok 28 6 Veres – 5
Bodzaforduló 28 8 Orha – 5
Bölön 21 8 Gábor Cs. – 7
Csernáton 22 6 Tufaru – 4
Gelence 20 13 Fogarasi – 8
Illyefalva 21 10 Jakab B. – 7
KSE 24 8 Sándor – 5
Maksa 23 10 Puscasu – 12
Nagyajta 23 8 Mitruţă – 7
Ozsdola 21 7 Nagy K. – 9
Perkő 18 7 Dobozi – 6
Szitabodza 31 10 Calcea – 4
Uzon 26 11 Száfta – 6
139 játékos szerepel tehát a gólszerzők névsorában. Az ősz gólkirálya címen ketten osztoznak, a bardoci Tókos Zoltán és a maksai Mihai Puşcaşu 12–12 góllal, őket követi a rangsorban 9–9 góllal az ozsdolai Nagy Károly és a bardoci Bedő István Csongor.
Három játékos – a bodoki Ilyés Géza, Szakács József és a szitabodzai Radu Iene – neve szerepel az öngólt vétők névsorában.
Egy mérkőzésen a legtöbb gólt szerezték: Tókos Z. 4 gólt, Bedő I. (Bardoc), Nagy K. (Ozsdola), Fogarasi (Gelence), Gábor Cs. (Bölön), Boghez R. (Bereck) 3–3 gólt.
A legtöbb kiállított játékost, nyolcat Nagyajta könyvelt el (ebből egy, Benkő Csaba kétszer került a kispadra), aztán Bodzaforduló következik öttel, majd Bardoc, Barót és a KSE 4–4-gyel.
A gólok megoszlását figyelve a mérkőzés 90 percében, el kell mondanom, hogy négy olyan perc van – 1., 2., 11. és 54. –, amelyben nem esett gól, szintén négyben – 6., 34., 78., 81. – egy-egy gól született. A gólokban legtermékenyebb perc a 82. volt 13 góllal, aztán következik a 75. perc 10 góllal. A 90+ vagyis a hosszabbítás perceiben az ősz folyamán 16 gól esett.
És akkor következzék két örökrangsor:
A megyei labdarúgás felső házában a legtöbb mérkőzést játszották:
504 – Gergely István (Bodok)
470 – Kopetzky Sorin (Bardoc)
454 – Gáspár Levente (Gelence)
453 – Bartók Kálmán (Perkő)
451 – Daniel Ştefănescu (Bölön)
443 – Barabás Bálint (Bardoc)
438 – Voloncs Barna (Perkő)
435 – Tókos Zoltán (Bardoc)
435 – Horváth Emil (Perkő)
406 – Sylvester Árpád (Csernáton)
393 – Bogdán István (Barót)
A gólszerzők örökrangsora:
271 gól – Tókos Zoltán (Bardoc)
241 – Fábián Domokos (Gelence)
226 – Nagy Károly (Ozsdola)
184 – Dobricza Ferenc (OSK)
180 – Forró Károly (Maksa)
179 – Kurta László (Uzon)
173 – Dobri László (Csernáton)
És így tovább... Lehetne játszani akár holnap reggelig is a számokkal. Na de itt hadd álljunk meg, s kívánjunk jó pihenést a játékosoknak. A labdarúgáshoz kötődő valamennyi sportvezetőnek, játékosnak és szurkolónak kívánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog új esztendőt, vagy ha így jobb, bort, búzát, békességet az új esztendőben.
ÁROS KÁROLY