Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) hét végén tette közzé honlapján, hogy hány film teljesítette a jelölési feltételeket, felsorolva az alkotásokat is.
A szabályok szerint a produkciók mozis vetítését december 31-én éjfélig meg kell kezdeni egy Los Angeles megyei filmszínházban, és legalább hét egymást követő napon műsoron kell tartani. A feltételek között szerepel, hogy a filmeknek 40 percnél hosszabbnak kell lenniük, és a filmszínházakban 35 vagy 70 milliméteres filmen, illetve megfelelő digitális formátumban kell bemutatni. Nem kerülhet a jelölésre esélyes alkotások közé olyan produkció, amely nem moziban debütált. Azt, hogy melyik – minimum öt, maximum tíz – alkotás kerül a legjobb film díjára jelöltek közé, az akadémia teljes tagságának szavazatai alapján döntik el.
A filmakadémia nyilvánosságra hozta a jelölési feltételeknek megfelelt eredeti filmzenék és betétdalok listáját is. Ezek szerint 114 filmzene és 79 betétdal verseng az Oscar-jelölésért. Arról, hogy a két kategóriában melyik öt filmzene, illetve öt betétdal közül kerülhet ki a győztes, a filmakadémia zenei tagozata szavaz.
A 87. Oscar-díj jelöltjeit az egyes kategóriákban 2015. január 15-én, csütörtökön jelentik be a filmakadémia Samuel Goldwyn Színházában. A díjkiosztó gálát 2015. február 22-én tartják a hollywoodi Dolby Színházban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.