Ma Sepsiszentgyörgy, holnap egész Erdély

Még a bejárat előtt álló csendőrök arcán is mintha tükröződne valami döbbenettel vegyes tisztelet, mit is tehetnének, sem hőbörgők, sem rendbontók, ez nem az a hely, nem azok az emberek, csak állnak ott némán, fegyelmezetten. Aztán a felolvasott zsoltár, az ima, az összekulcsolt kéz, a csendesen, mintha csak magunknak mormolt miatyánk szinte észrevétlen átváltozása eltökéltséget, hitet, erőt sugárzó morajlássá. Ott áll egymás mellett a polgári, az RMDSZ-es, a néppártos, a lelkész, a gazda, a tanácselnök, a vállalkozó, a munkás, a polgármester, a fiatal, a többgyermekes családanya, az idősebb, de megszűnnek a különbségek, a nézeteltéréseket most félretették, nincsen már az átjárhatatlan szakadék, egység van, összefogás, olyan, amilyent régóta tapasztaltunk.
Ma Sepsiszentgyörgyön, holnap tán Székelyföld-, Erdély-szerte. Ma százak, hol­nap tán ezrek, tízezrek.
Mert mindenki előtt világossá vált: 25 évvel Temesvár után nem egyszerűen elfogadhatatlan, de vérlázító a nacionálkommunista bukaresti hatalom magyarellenes hadjárata. Ne­gyedszázaddal a kommunista diktatúra bukása után a Ceauşescu-rezsim legkegyetlenebb elnyomására emlékeztet himnuszunk tiltása.
És most a Himnusz lehet az, ami a székely zászló volt ezelőtt másfél-két évvel: nemzeti identitástudatunk kifejezője, erősítője, a jogainkért való egységes fellépés megteremtője. Mert jó úton indultunk akkor, amikor zászlónk védelmében a Bereck és Kökös közötti nagy meneteléssel hívtuk fel Bukarest és a nagyvilág figyelmét követeléseinkre – csak letértünk, letérítettek. A kitartó küzdelem helyett ismét a kis lépések politikáját választottuk, az őszinte párbeszéd, az egyenes beszéd és a jogkövetelés helyett posztkommunista, neoszekurista erőkkel bratyiztunk, a magyar–román viszony újraértelmezésére, új alapokra helyezésére irányuló törekvéseinket feladtuk az ideig-óráig érvényes politikai alkukért.
De talán visszatalálhatunk még arra az útra. Csak Sepsiszentgyörgy hangja lenne elég erős!