Hírsaláta

2014. december 18., csütörtök, Belföld

MEGÜRÜLT A PÜSPÖKI SZÉK. Ioan Selejan Hargita és Kovászna megyei ortodox érseket választotta meg a Bánság metropolitájává keddi ülésén az ortodox egyház szent szinódusa. Az egyházvezetői tisztség Nicolae Corneanu temesvári érsek szeptember 28-án bekövetkezett halálával üresedett meg; a romániai ökumenikus mozgalom és vallásközi párbeszéd emblematikus alakjának tartott Corneanu közel 52 évig töltötte be azt.

A Bánság új ortodox metropolitájának felszentelésére december 28-án kerül sor a temesvári görögkeleti katedrálisban, a ceremónián részt vesz Daniel pátriárka is. Ioan Selejant 1994-ben nevezték ki püspöknek az akkor alakult, csíkszeredai székhelyű Hargita és Kovászna megyei püspökség élére. Húszéves székelyföldi tevékenysége során a két megyében körülbelül 150 görögkeleti templomot újítottak fel, miközben közel félszáz új épült, továbbá kolostorok és kápolnák is létesültek. A két megyében mintegy százezer román nemzetiségű él, országos viszonylatban itt a legnagyobb az ortodox templomok sűrűsége a hívek lélekszámához viszonyítva. (Krónika)
MIRE KÖLTENEK KÖZPÉNZBŐL? Az InfoCons tanulmánya szerint a Dolj Megyei Tanács 2400-szor többet költ internetre, mint a Iaşi megyei, a legmagasabb telefonszámlát pedig a Galac Megyei Tanács fizeti: 2013-ban 805 ezer lejt, míg a megyei tanácsok tavalyi éves átlaga 150 ezer lej volt. A telefonszámlán a Giurgiu Megyei Tanács spórolt a legtöbbet, 2013-ban csupán 16 ezer lejt fizettek. Papír- és egyéb fogyóárura a Prahova Megyei Tanács költött háromszor többet az országos átlagnál, takarításra viszont a Bákó Megyei Tanács, éppenséggel 67-szeresét, mint amennyit az argeşiek. Az üzemanyag-fogyasztásnál Ilfov vezet, a vízfogyasztásnál Vaslui. A legszembetűnőbb a különbség az internethasználatra kifizetett összegeknél: az éves átlag 2013-ban 23 ezer lej volt, ezzel szemben a Dolj Megyei Tanács közel százezer lejt, míg a Iaşi megyei mindössze 28 lejt költött erre. (Mediafax)
A SCHWEIGHOFER AZ ÉLEN. Idén is a hazai tőkéjű Dedeman barkácsáruházlánc bonyolította le a legnagyobb üzleti forgalmat Romániában – derül ki a Coface ötvenes toplistájából. A második helyezést az osztrák Holzindustrie Schweighofer érte el. A fafeldolgozó vállalatnak jelenleg négy üzeme van az országban, az ötödiket Rétyen készül megnyitni. A harmadik helyre a szintén román alaptőkéjű Tinmar Ind energiaszolgáltató került. A toplistára felvett ötven cég együttes üzleti forgalma elérte a négymilliárd eurót, egyiküké sem volt kisebb 25 millió eurónál. A legtöbb nagy forgalmú vállalkozást (21-et) Buka­restben jegyezték be, két aradi, egy brassói és egy kolozsvári is akad közöttük. (Maszol)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1292
szavazógép
2014-12-18: Közélet - :

Kivizsgálják a CIA-börtönök ügyét

Románia nem rendelkezik bizonyítékokkal, amelyek igazolnák, hogy a területén amerikai titkos börtönök működtek, vagy román repülőtereket használt volna az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a foglyok szállítására, illetve fogva tartására, de kész tisztázni ezeket a vádakat – derült ki a külügyminisztérium közleményéből. A dokumentum szerint a washingtoni szenátusnak a CIA börtöneiről készített jelentése nem tartalmaz Romániára tett utalásokat.
2014-12-18: Közélet - Fekete Réka:

Rosszul fizetik a dadákat

Minimálbérért dolgoznak a dadák az óvodákban, kevesebb pihenőszabadságot tölthetnek le, mint amennyi jár, munkaköri leírásukban olyan feladatok is szerepelnek, amelyekre nincs képesítésük, nem kapnak régiségpénzt a ledolgozott szolgálati időre, feleannyian vannak, mint ahány kisegítőre szükség lenne – többek között ezek szerepelnek az elégedetlenségi listán, amellyel hat sepsiszentgyörgyi óvoda kisegítő személyzete a Sanitas szakszervezethez fordult, hogy támogassa jogkövetelései elérésében.