Az ötödik osztályos tanévet első ízben megszakító téli vakáció a leghosszabb és talán a legizgalmasabb volt, amire valaha emlékszem – 1989 decemberében hirtelen jött a várva várt ünnepi szünet.
A Haladás, azaz Progresului (ma Vasile Goldiş) utcai, zöld mozaikos tömbházban lakó többi gyermekkel nehezen bírtunk szót fogadni szüleinknek, csendben és főleg ajtón belül maradni, hiszen a közeli dohány- és textilgyár előtt is hömpölygött a munkások tömege a városközpont felé. Szomszédok hozták-vitték a különböző híreket, „valami készül” – ezt hallottuk a leggyakrabban. Férfiak tanácskozni ültek össze az újabb hírek nyomán, és félelemmel töltött el, amikor megtudtuk, fegyverropogást is hallani a városban. Egyesek terroristák bejövetelét hangoztatták – nem értettük, miről is van szó. Közös döntés után megszervezték az épület őrzését – vastag lánccal kötötték át a tömbház bejárati ajtaját, meghatározott időnként váltották egymást a szomszédok, volt, aki a földszinten, mások a tetőn figyelték éjjel-nappal, mi történik.
Édesanyámmal a napokban idéztük fel, hogy a nagyszobában felcsavarva állt a szőnyeg, ám az ünnep előtti nagytakarítás elmaradt, a karácsonyi ebéd pedig tojásrántotta volt, akkori barátokkal fogyasztottuk el, átjöttek tévézni, hiszen folyamatosan követték a híreket. Időközben a közeli boltba áru érkezett, édesanyám olyasmit vásárolhatott szabadon, amit korábban nem: cukrot, margarint, babkávét, s még tíz deka fekete borsot is kapott, és megjelent a régóta nem látott narancs meg a banán.
Jól emlékszem arra is, hogyan sírtak és nevettek egyszerre az ötödik emeleten velünk lakó szomszédokkal szüleim, amikor megtudták, megbukott a rendszer, elmenekült a diktátor. Az eredetileg újévre tartogatott, magyarországi barátoktól kapott pezsgőt is korábban bontották fel. Arcunkat simogatták a felnőttek, bizakodva mondták: ezután minden másképp lesz. Sokan úgy fogalmaztak azokban a napokban, hogy „időszámításunk előtt, időszámításunk után…”. Televízióban, rádióban követtük a forradalmi fejleményeket, és tudom, hogy édesanyámék arról is beszéltek: apámnak néhány hónapnyi türelme lehetett volna még... Nem sokkal korábban, 1989 augusztusában próbált átszökni a határon. Hetekkel később leírhatatlan állapotban, összeverten került haza Csanádról...
Egyszerre zűrzavaros és mámorító, az új keletű szabadság szép pillanata volt, amikor szüleim hazahozták a Háromszék néven megjelent új lap első számát – azt a példányt mindannyian átolvastuk, és ma is őrizzük valahol.
Tízéves diákként sokat nevettem és nagyon élveztem azt a szünidőt, a hirtelen ránk köszönő új világot. Időnként valósággal ráragadtunk a televízió képernyőjére, néha véget nem érő rajzfilmfolyam indult el. A szabadság azokban a napokban nekünk, gyermekeknek erről is szólt. Édesanyám azt mondta, mámorosak voltak azok a napok, s végre megadatott a gondolat szabadsága, amit semmi sem múlhat felül. Azóta sem.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
