A karácsony sokaknak egyfajta személyiségpróba is, ilyenkor derül ki, miként tudjuk a vásárlási elvárások és a valódi érzelmek közötti egyensúlyt megteremteni – állítja az ünneplés lélektanát kutató író, pszichológus.
Szendi Gábor elmondta: a fogyasztói társadalom egyik kísérőjelensége az újabb és újabb javak megszerzése iránti vágy életben tartása különféle hangzatos reklámokkal. Ez azonban hamis értékrend kialakulásához vezethet, ahol a megvett tárgyak gyakran eleve csupán ürügyül szolgálnak a vásárlásra. Ezt támasztja alá az a felmérés, amely szerint az árucikkek mintegy 40 százalékára igazából nincs szükségünk, 10 százalékát pedig soha nem is használjuk. Mindez karácsony tájékán még inkább felerősödik – tette hozzá.
A vásárlási lázban azonban könnyen háttérbe szorulhat az ünnep eredeti szándéka, a családi összetartozás, az egymásra figyelés, az egymás iránti megbecsülés erősítése – figyelmeztetett a szakember. Ez a „kapcsolati háló” anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek fontos a lelki egyensúly megőrzéséhez. Ilyen érzelmek nélkül az ember rövid időn belül sebezhetővé, szorongóvá, sértődékennyé, depresszióra hajlamossá válhat. A belső harmóniáját elveszítő ember megmagyarázhatatlan szorongása, „érzelmi elsivatagosodása” ellen – éppen a fogyasztói szemlélet hamis értékrendjét követve – különösen karácsonykor látványos presztízsajándékokkal próbálja a szakadozó kapcsolati hálót foltozgatni.
A szakember felhívta a figyelmet, hogy ilyenkor gyakran csak újabb sebek keletkeznek, főként akkor, ha a megajándékozott is hasonló mentalitású, pénzben méri a szeretetet, miközben maga is érzi, hogy az érzelmek más dimenzióban keresendőek. Hiába a lekapart árcédula, könnyen kiderülhet, mennyibe került az elkápráztatási erőfeszítés. A „csupán ennyit érek neked” logika mentén a felek mindegyike csalódott, elillan az áhított karácsonyi hangulat – jegyezte meg a pszichológus. Szendi Gábor szerint az ilyen helyzetek elkerülése érdekében szemléletváltásra lenne szükség az ajándékozás „rítusát” illetően: az ajándék adásához, elfogadásához nem annyira pénzre, mint inkább empátiára van szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.