Nem csupán karácsonykor, az év bármelyik napján megtehetjük, hogy mosolygunk, segítünk, kezet nyújtunk egymásnak. Nem csak advent idején lehetünk jók, jobbak, a szeretet lángját egész éven át őrizhetjük lelkünkben. Amennyiben így cselekszünk, megtapasztalhatjuk az örök karácsonyt – fejtette ki Puskás Bálint máltai lovag azon az ünnepségen, melyen időseket köszöntött a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat.
Többéves hagyományhoz híven ünnepváró dalokkal, versekkel, doboznyi ajándékkal, házi készítésű süteménnyel kedveskedtek a szeretetszolgálat önkéntesei mintegy száz egyedülálló idősnek péntek délután a Kónya Ádám Művelődési Házban. A családias hangulatú, bensőséges rendezvényre már hetek óta készülődtek a szeretetszolgálat tagjai, cégektől, támogatóktól gyűjtöttek adományokat, s a németországi partnerek hathatós segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy a szépkorúak legalább egy órára elfeledjék a mindennapok nehézségeit.
Biszak József, a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat elnöke lapunknak elmondta, decemberben folyamatosan jótékonykodnak önkénteseik. A fiatalok adventi koszorúkat készítettek, ezekkel az időseket ajándékozták meg, mikuláskor kórházban, árvaházakban, otthonokban keresték fel a rászoruló gyermekeket ajándékokkal, s az ünnepvárás időszakában arra is szakítottak időt, hogy az egyedülálló, idős emberek otthonait kitakarítsák. Vállalkozók, partnerek hozzájárulásával ajándékcsomagokat állítottak össze, melyeket olyan településekre vittek el – Lécfalva, Várhegy, Kommandó, Őrkő, Illyefalva, Málnás, Szépmező, Gelence –, ahová korábban más szervezet nem juttatott adományokat. Becslései szerint az adventi időszakban 900 ajándékcsomaggal kedveskedtek a nélkülözőknek, egész évben pedig 600–700 nehéz sorsú családon segítenek.
A sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat karácsony estéjén élő betlehemmel ünnepel a Krisztus Király-templom udvarán, majd a város különböző pontjain élő hajléktalanokat forró töltött káposztával, gyümölccsel, süteményekkel keresik fel. Másnap a szervezet székhelyén a Csíki negyedben működő éjjeli menedékhely állandó látogatóit látják vendégül meleg ebédre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.