Csík János Kossuth-díjas népzenész, a Csík zenekar vezetője ma tölti az ötven évet. 1964. december 30-án született Kecskeméten. Az évforduló alkalmából kerül a boltokba a zenekar Úgy élni, mint a fák című születésnapi albuma.
A középiskolában alapította meg első zenekarát, a Garabót. Az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején a Kecskemét Táncegyüttesben táncolt. A katonaság után, 1987-ben a Békés Bandában főállású zenész, itt sokat tanult az idős muzsikusoktól. 1988-ban hozta létre Kecskeméten saját együttesét, a Csík zenekart. A népzenét és a könnyű műfajokat érdekesen ötvözve, társaival új műfajt teremtettek. A 2000-es évek közepén Lovasi András meghívására a Kispál és a Borz együttes koncertjeit színesítették muzsikájukkal, játszott velük többek közt Presser Gábor és a quimbys Kiss Tibor is. 2000-ben ők képviselték Magyarország kultúráját a sydney-i olimpián.
Az első átdolgozós Csík-album 2005-ben jelent meg Senki nem ért semmit címmel, a második pedig 2008-ban Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen címmel. Az előbbi platina-, az utóbbi dupla platinalemez lett. 2009-ben az együttes CD/DVD-t adott ki SzívestÖRÖMest címmel.
A külföldön is rendszeresen turnézó Csík zenekar 2007-ben Fonogram-díjat, 2009-ben Magyar Örökség-díjat, 2010-ben Prima Primissima-díjat vehetett át. Csík Jánost 2010-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével ismerték el, majd 2013-ban a zenekar többi tagjával megosztott Kossuth-díjat kapott sajátos hangzásvilágú, az autentikus népzenét világzenével, illetve könnyű műfajokkal ötvöző s ezáltal új műfajt teremtő, a magyar könnyűzene nemzedékei között hidat építő, a határokon túl is rendkívül népszerű, negyedszázados művészi pályafutásuk elismeréseként.
A zenekar egyes fellépéseihez szívesen csatlakoznak ismert zenészek, mint a neves dzsesszmuzsikus, szaxofonos Dresch Mihály, a szájharmonika-virtuóz Ferenczi György, Szokolay Dongó Balázs szaxofonos, a bátmonostori tamburaprímás Csurai Attila, a Magyar Állami Népi Együttes prímása, Pál István „Szalonna” és mások.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.