Magashegyi legelő — érdemes hasznosítani
Mint már hírt adtunk róla, egy szakminiszteri rendelkezés szerint a kifizetési ügynökség május 15-ig fogadja a közvetlen területalapú támogatáshoz szükséges kérvényeket. A támogatás még június 9-ig is igényelhető, ám május 15-e után minden munkanapi késésre egy százalék levonást eszközölnek. A kifizetési ügynökség területi irodáinál megtalálhatók a típuskérések, amelyeket a tavalyihoz képest kibővítettek.
Köztudott, hogy azok a termelők (tulajdonosok vagy bérlők) jogosultak a támogatásra, akik legkevesebb egy hektáron gazdálkodnak, és a parcellák nagysága nagyobb harminc árnál.
2008-ban az unióval kötött csatlakozási szerződés értelmében az egységes területalapú támogatás öt százalékkal nő a tavalyihoz képest, vagyis hatvan euró körüli lesz hektáronként. Ugyanakkor az állam saját költségvetéséből közvetlen nemzeti kiegészítő támogatásokat is fizethet a gazdáknak, információk szerint ez 30 és 40 euró között lesz. Kiegészítő támogatás jár mindenfajta gabonára, repcére, lenre és kenderre, szójára, gyógynövényekre, a gyökérgumósokra (burgonya, takarmányrépa, cukorrépa), friss zöldségre, termesztett virágra, takarmánynövényekre, mesterséges gyepekre, energianövényekre.
A Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben (NVT) foglaltak alapján az egységes területalapú támogatáson felül a hátrányos hegyvidéki zónában gazdálkodók hektáronként a mezőgazdasági területekre még 50 eurós kiegészítő támogatást is kapnak, melyet ugyancsak a típuskérésben kell igényelni. A vidékfejlesztési terv februárban még egyszer módosított változatát az unió szakbizottsága február 20-án elfogadta, így a megye harmincöt községe területén gazdálkodók ezt a típusú kiegészítést is igényelhetik. Az érintett községek (az NVT melléklete szerint): Nagyajta, Árkos, Bárkány, Nagybacon, Bölön, Bükszád, Bodok, Bardoc, Bereck, Csernáton, Kommandó, Kovászna, Dálnok, Dobolló, Esztelnek, Gelence, Gidófalva, Hidvég, Bodzaforduló, Lemhény, Málnás, Almás, Mikóújfalu, Maksa, Ozsdola, Polyán, Szentlélek, Szitabodza, Torja, Előpatak, Kőröspatak, Nagypatak, Vargyas, Zágon és Zabola. Az 50 eurós támogatás feltétele viszont, hogy a kérelmező az illető területeken még legalább öt évig gazdálkodik.
Újdonságnak számít, hogy idén agrárkörnyezeti támogatás is igényelhető. Az intézkedésnek az a célja, hogy bátorítsák a természetközeli gazdálkodási módszerek alkalmazását, a táj- és talajvédelem hozzájáruljon a környezet és természeti értékek megőrzéséhez. Az intézkedésen belül a következő támogatási csomagok állnak a gazdák rendelkezésére: magas természeti értékű gyepek kezelése; hagyományos gazdálkodási gyakorlat (nem gépesített gazdálkodás); a madarak számára fontos gyepek fenntartása; őszi takaróvetés (zöldtrágyázás). Az agrár-környezetvédelmi kifizetések önkéntesen választhatók azok számára, akik belépnek a rendszerbe, és vállalják az előírások teljesítését, a támogatás öt évre szól.
A magas természeti értékű gyepek kategóriájába a megyében a következő községek gyepterületeit (kaszálók és legelők összessége) sorolták: Nagyajta, Árapatak, Barót, Bárkány, Bacon, Bölön, Bükszád, Bodok, Bardoc, Bereck, Dobolló, Esztelnek, Hidvég, Bodzaforduló, Lemhény, Málnás, Almás, Mikóújfalu, Ozsdola, Polyán, Szentlélek, Szitabodza, Kézdivásárhely, Torja, Kőröspatak, Nagypatak és Vargyas. Feltétele a támogatásnak, hogy öt éven keresztül a gazdálkodó tápanyag-utánpótlásra nem használ vegyszert, csak istállótrágyát; a kaszálást csak július 1-je után végzi; a legeltetés engedélyezett, de csak legtöbb egy számosállattal hektáronként; a gyepterületet nem szántja fel; nem alkalmaz felülvetést. A feltételek betartását nyilatkozatban kell vállalni. A támogatás évente 124 euró hektáronként.
A hagyományos gazdálkodás az előbbi csomagot egészíti ki, ugyanezen területekre érvényes. Feltétel, hogy nem használható gépi munka, vagyis ha az igénylő csak kézzel kaszál és forgat, akkor jogosult még egy 58 eurós hektáronkénti kifizetésre.
A harmadik csomagban a madárvilág szempontjából fontos gyepek találhatók. Ide sorolták a Feketeügy árterületén és mellette található legelőket és kaszálókat, a vidékfejlesztési terv idevágó mellékletében Nagyborosnyó, Barátos, Szentkatolna, Kökös, Kovászna, Dálnok, Gelence, Uzon, Réty, Zágon és Zabola község gyepjei szerepelnek. Ezeken a területeken a harismadár (Crex crex) élőterületét és magát a kipusztulófélben levő madárfajt próbálják megmenteni. A felsorolt községek gazdálkodóinak néhány feltételt kell betartaniuk, ha igénylik ezt a támogatást: tilos a vegyszerek és a műtrágya alkalmazása, kaszálni csak július 31. után szabad, a kaszálást a parcella közepétől a szélek felé haladva kell végezni, s a parcella szélén kaszálatlanul kell hagyni egy három méter szélességű sávot. Az igényelhető támogatás hektáronként 209 euró/év.
A zöldtrágyázás alkalmazására igényelhető támogatás hektáronként 130 euró. A szeptember végéig vetett és következő év márciusában az aláforgatással trágyaként földbe kerülő zöldtömeg lehet borsó, kukorica, repce, mustár és napraforgó.