Nem tudom, gondolt-e arra Kónya Ádám és Botos Ferenc néhány esztendeje, amikor a Mi, az 52-esek című „évjáratévkönyvhöz” elkezdték a kéziratok gyűjtését, hogy egy majdani sorozat első, mércét adó példányát indítsák útjára, vagy remélték is, kezdeményezésük példa lesz, netán éppen kötelességévé válik a Mikóban végzett sok-sok évfolyam számára: megírni egy szeletkéjét az alma mater történetének.
Úgy, ahogyan ők megélték a mindenkori történelmi szélverésekben is büszke fellegvárként őrködő skóla ünnep- és hétköznapjait, és azt is, ahogyan s amiként alakult életük annak elhagyása után. Nem tudom tehát, vezérelte-e ily szándék is a szerkesztőket, ha igen, hát álmuk megvalósulni látszik: a Mi, az 56-osok könyv immár hetedik a sorozatban, vele-általa lassan kialakulóban az a szubjektív emlékfolyam, mely nélkül egy iskola-intézmény története csupán száraz adatok halmaza maradna.
A küllemében a sorozatindítót idéző, nagy formátumú, fekete borítójú vaskos kötet egy kicsit több is, mint emlékkönyv. Természetesen, tartalmazza az egykori végzősök (vagy családtagjaik) visszaemlékezéseit változatos műfajú, hosszabb-rövidebb írások révén, hiszen elengedhetetlen követelménye ez az évkönyvnek, miként a számos korabeli felvétel is. De ha a kiadvány megrekedt volna a pályarajzok közlésének szintjén, nem több lenne, mint a néhány iskolatárs által dédelgetett, az otthoni könyvespolcokon díszhelyre kitett könyv, melyet „hőseik” időnként, nosztalgikus kedvükben fellapoznak, unokáiknak mutogatnak, s majd az elkerülhetetlen elmúlásukat követően utódaik, társítva néhány személyes tárggyal, ezt is dobozolják, mint egyszer majd megválogatandó örökséget. Nem, a Mi, az 56-osok szerkesztője nem elégedett meg ennyivel, Tibád Sándor nyugalmazott berecki történelemtanár korrajzot is „belecsempészett” a kötetbe, tudván tudva, hogy azok a régi történetek például a Mikó szigorú szabályok szerint működő bentlakásából csupán addig élnek, míg van, ki elmesélje őket. És azok a köznyelvből rég kihullott szavak is, melyeknek jelentését már csak ők, az egykori internátus lakói értik: fika, apparitor, vigil…
A könyv testes részét az osztálytársak visszaemlékezései adják, néhányan bővebben, mások rövidebben írták meg élettörténetüket. Nem feltétlen tartalmassági szempontok szerint, és nem csupán az életük fontosabb stációinak kiemelésével: az írások sok-sok emléktöredék felidézését is tartalmazzák, ezekből kerekedik ki igazán a Mikó-történet egy rövid, időben az 1953–56-os évek által határolt szakasza. Akár sok szálon futó regényként is olvasható a Mi, az 56-osok, üzenete pedig egyértelmű: mindannyiunknak, a Mikó hosszú történetének több-rövidebb ideig részesei, mikor ideje eljön, el kell készítenünk saját emlékkönyvünket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
