A Tudásalapú Gazdaság program keretében Bölönben lakossági és információs központot, Bölönpatakon pedig új postai kirendeltséget avatott fel Somodi Zoltán, a távközlési és informatikai minisztérium államtitkára. Az 54 000 dolláros befektetésből első lépésben tizenkilenc számítógéppel felszerelt internetezőhelyiséget rendeztek be, de a cél az, hogy a létesítményt a felnőttoktatásban is szerephez juttassák.
Bölönpatakon az új postaépület avatását a megyei posta igazgatója, Vajda András jelentősnek nevezte, hiszen így nemcsak a falu igényeinek tudnak eleget tenni, hanem szolgáltatásuk is hatékonyabb lesz. A községi könyvtárban mondott beszédében Somodi Zoltán hangsúlyozta: ennek nem csak olyan egyszerű helynek kell lennie, ahol beszerezhetőek a kötelező olvasmányok, hanem a falai közé belopózó technika segítségével az oktatásban és képzésben is szerepet kell vállalnia. ,,Az elmúlt esztendők bizonyították, hogy a modern technológia egyre fontosabb szerephez jut életünkben, s az ehhez való alkalmazkodás feltétele annak, hogy tudásunkat gyarapíthassuk, s könnyebbé váljanak mindennapjaink" — fogalmazott. A termelőszövetkezet volt székházának földszintjén berendezett információs irodában az avatószalag átvágását követően az államtitkár gratulált Sikó Imre polgármesternek és csapatának, hogy sikeresen vettek részt a programban. Szerinte a haszon nem lesz hamarosan kézzelfogható, de bízik abban, hogy a megszerzett tudás kamatozni fog a jövőben.
Az új intézmény ingyen lesz használható, s terveik közt szerepel, hogy a középkorúak és idősebbek számára számítógép-kezelői tanfolyamokat tartsanak. A minisztérium és a bölöni önkormányzat között 2010-ig tart a partnerségi kapcsolat, és ez idő alatt a község részese lesz az e-learning típusú oktatásnak is. Szintén a minisztériumra hárul a számítógépek karbantartásával járó költségek fedezése, és mielőtt a gépparkot átadnák az önkormányzatnak, azt fel is kell újítaniuk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.