Egyetemisták és mesteri képzésben részt vevők számára kínál külföldi munkavégzési lehetőséget a munkaerő-foglalkoztatási hivatal. Az érdeklődők a nyári vakáció ideje alatt legkevesebb két hónapot dolgozhatnak Németországban, a 18 és 35 év közötti jelentkezők kiválasztása január 12-én kezdődik Bukarestben – ismertette Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője.
Az állami vagy magán felsőoktatási intézmények hallgatóinak németnyelv-ismerettel kell rendelkezniük, jelentkezési dossziéjuk összeállításához pedig a személyi igazolvány vagy útlevél másolatára, kitöltött jelentkezési ívre, egyetemi igazolásra, illetve ajánlólevélre, igazolványfényképekre, esetenként a hajtási jogosítvány másolatára lesz szükségük. A pályázásról és a jelentkezéshez szükséges iratokról bővebb tájékoztató a www.bucuresti.anofm.ro honlapon érhető el. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.