Elemzők szerint az Apple amerikai technológiai óriáscég bevétele éves összehasonlításban 17 százalékkal nőhet idén az első, és 19 százalékkal a második negyedévben.
Az Apple tőzsdei értéke tavaly 38 százalékot emelkedett, ezzel a cég piaci értéke meghaladta a 600 milliárd dollárt. Bár a bevétel elsősorban az iPhone okostelefonok eladásából származik, a szeptemberben bemutatott Apple Watch okosóra tovább növelte a befektetők magas elvárásait az idei évre. A viselhető okoseszközök, főleg az okosórák piaca még kialakulóban, de elemzők már 10 és 60 millió közötti Apple Watch értékesítését vetítik előre idén világszerte. Az Apple komoly kockázatot vállalt azzal, hogy okosórája csak 5-ös vagy újabb iPhone-okkal együtt lesz használható, mivel így a vevők körét erősen korlátozta. A három típusban, két méretben kínált óra alapára 349 dollár lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.