Felfüggesztette a sokak által iszlámellenességgel vádolt Michel Houellebecq francia író a múlt héten megjelent Soumission (Behódolás) című új regényének kampánykörútját, miután egyik közeli barátja meghalt a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségében elkövetett terrortámadásban – közölte az író ügynöke.
„Mélyen lesújtotta barátja, Bernard Maris (baloldali közgazdász, a lap egyik részvényese) halála” – mondta Francois Samuelson. „Elhagyja Párizst, a zöldbe, a hóba megy” – tette hozzá a kiadó. Bernard Maris ismert francia közgazdász-író-újságíró, aki a francia közszolgálati rádióban rendszeresen jelentkezett jegyzeteivel, Houellebecq nagy tisztelői közé tartozott. Úgy vélte, hogy az író a liberális kapitalizmus egyik kiváló elemzője, ezért Közgazdász Houellebecq címmel egy teljes kötetben értelmezte munkásságát.
A Charlie Hebdo támadás napján megjelent legfrissebb számának címlapján Houellebecq karikatúrája szerepelt, és a lap több oldalt szentelt az aznap a könyvesboltokba került regénynek, amelynek története szerint 2022-ben egy muszlim politikus nyeri a francia elnökválasztást, ezután pedig bevezetik az iszlám vallási oktatást és a többnejűséget, a nőket pedig eltiltják a munkától. A kritikusok által egyszerre csodálatosnak és felelőtlennek ítélt 300 oldalas kötet már az első nap nagyon sok kommentárt kapott. A legtöbb kritika iszlámellenességgel vádolta meg az írót, valamint azzal, hogy művével hozzájárul a szélsőjobboldali Nemzeti Front megerősödéséhez Franciaországban.
A műveivel kapcsolatos hatalmas vitákhoz szokott francia író mindegyik regényét kampánykörúton mutatja be, a múlt héten is folyamatosan jelen volt a francia televíziókban és rádiókban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.