A január 7-i kormányülésen jóváhagyták azt a kormányhatározatot, mely szerint a mezőgazdasági minisztérium a magánosításból befolyt összegekből 3,7 millió lejt kap kölcsön.
Az összeget a pénzügyminisztérium utalja át a szakminisztériumhoz, és ebből fizetik ki a 2014-re járó területalapú támogatások elmaradt részét január 15-ét követően. Az első részletet a tavalyi év végén fizették ki a gazdálkodóknak.
A kölcsönt a határozat szerint jövő év végéig kell visszafizetnie a mezőgazdasági minisztériumnak, amikor az unió elszámolja és visszatéríti Romániának a 2014-es kifizetések összegét.
A minisztérium vezetősége ígéri, hogy január folyamán rendeletet hoznak az állattenyésztésben esedékes átmeneti nemzeti támogatások (ezt a kifejezést használjuk ezentúl a nemzeti kiegészítő támogatások helyett) összegéről és nagyságáról. Ezek a támogatások a szarvamarha-tenyésztőknek, juh- és kecsketartóknak járnak. Az ígéret szerint a kifizetések már februárban elkezdődnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.