Trichinellafertőzés gyanúja miatt fordult a megyei kórház sürgősségi osztályához a napokban két gidófalvi, egy zabolai, valamint egy Hargita megyei lakos, akik rosszullétre panaszkodtak, miután disznóhúst fogyasztottak. Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint a négy felnőtt megkapta a megfelelő kezelést, majd elhagyhatták a kórházat.
Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos tegnap lapunknak elmondta, az illetékes állatorvos a sertés húsából mintát is küldött az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság laboratóriumához felülvizsgálatra, a trichinellafertőzés azonban nem igazolódott be. Az intézményvezető szerint egyébként ebben a téli idényben hasonló esetről még nem tudnak Háromszéken, a megyei kórházban pedig az előző évben nem kezeltek trichinellózisos beteget. Sikó-Barabási Sándor ugyanakkor megjegyezte, a vágóhidakon szakember vizsgálja meg a húst, háztáji vágás esetén pedig a körzeti állatorvosnál vizsgáltathatja be a lakosság a saját gazdaságban hizlalt sertés húsát. Amennyiben felmerül a fertőzés gyanúja, a mintát a hatóságok is megvizsgálják.
A megyei közegészségügyi hatóság közleményben figyelmeztette a lakosságot, hogy kizárólag szakember által ellenőrzött sertéshúst fogyasszanak. „A trichinellózis a Trichinella spiralis – giliszta formájú élősködő – okozta, nagyon veszélyes megbetegedés, amely fertőzött hús által kerül az emberi szervezetbe. A fertőzés tünetei az esetek többségében a magas láz, az általános fáradtságérzet, ízületi fájdalmak, hasmenés, a puhább szövetek megduzzadása. A kezelés hosszadalmas és drága, de fontos, hogy idejében elkezdjék, elhanyagolt stádiumban ugyanis számos következménnyel jár. Megfelelő orvosi beavatkozás hiányában a kór akár tragikus kimenetelű is lehet” – tájékoztatott a szakhivatal.
Megelőzésként ajánlják továbbá, hogy a vadászaton lőtt állatok húsát elkészítés előtt vizsgáltassuk meg, majd apró darabokra vágva készítsük el. A háziállatok fertőződését elkerülendő irtani kell a rágcsálókat, a nagyobb farmok területét pedig rendszeresen meg kell tisztítani az elhullott állati tetemektől.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.