Japán egyik komoly problémája a zsúfoltság. Nyugati szemmel nézve elviselhetetlenül pici lakásokban él arrafelé a városi átlagember, amit ráadásul szintén meghökkentően drágán bérel. És ennek tetejébe a közeljövőben szintén komoly gondot jelent majd a part menti nagyvárosoknak a tengerszint emelkedése. A két problémára egyszerre kínál megoldást egy japán cég, a Shimizu terve, ami tenger alatti városok építéséről szól.
Az egészen futurisztikus, 500 méter átmérőjű gömbökbe költöztetett városok ötezer embernek nyújtanak otthont a tervek szerint, és az óceánban lebegnek, mint egy-egy űrhajó. A városok teljesen önellátóak: az élelmet hitech-halászattal és algatermesztéssel szerzik be, a vizet szűréssel és lepárlással az óceánból. Az oxigént a víz bontásából nyerik (amivel üzemanyagcellában hasznosítható hidrogénhez is jutnak), illetve használnák a tengerben élő, szén-dioxidot termelő mikroorganizmusokat is energiatermelésre, plusz a tenger hullámzását és a víz hőmérséklet-változását kihasználó erőműveket is bevetnek.
A gömb nagyjából 200 méter mélyen lebegne az óceánban, vagyis a teteje kilógna a vízből. Ezt egy spirál kötné össze a tengerfenékre épített alappal, melyen az energiatermelő berendezések helyezkednének el. Az első tengeri város megépítését 2035-re tervezik, költségvetése elég húzós: 26 milliárd dollár. Összehasonlításképpen: ez nagyjából a hat és félszerese az új World Trade Center építési költségének. (Index.hu)