Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ismét abszurdnak nevezte, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze előzetes vizsgálatot indított a palesztin területeken történt esetleges háborús bűnök ügyében. Izrael válaszul a bíróság költségvetésének megnyirbálásáért lobbizik – értesült az izraeli média.
A Mááriv című újság úgy tudja, hogy a vasárnap kétnapos hivatalos látogatásra Jeruzsálembe érkező Abe Sindzó japán miniszterelnökkel az előzetes napirenden szereplő gazdasági kérdések mellett arról is tárgyalni fog az izraeli vezetés, hogy csökkentse a Nemzetközi Büntetőbíróságnak nyújtott japán pénzügyi támogatást. Avigdor Liberman külügyminiszter tegnap a közszolgálati rádióban kijelentette: „Egyszerűen arra fogjuk kérni barátainkat Kanadában, Ausztráliában és Németországban, hogy állítsák le a bíróság pénzelését.” „Ez a szervezet senkit sem képvisel, ez egy politikai intézmény” – mondta.
Benjámin Netanjahu szombat este szintén tovább ostorozta döntése miatt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot. Abszurd, hogy a palesztin terroristák, akik rutinszerűen követnek el sokszoros háborús bűnöket, vádakat nyújtsanak be Izraellel szemben – mondta. A Hamasz szombaton bejelentette, hogy kész jelentések és dokumentumok ezreit a Nemzetközi Büntetőbíróság rendelkezésére bocsátani, amelyek jelzik, hogy „Izrael szörnyű bűnöket követett el Gáza ellen”. Válaszul Netanjahu kijelentette, hogy „nem lenne meglepve, ha az Iszlám Állam, az al-Kaida és a Hezbollah is követnék a Hamasz példáját”. „Az előzetes vizsgálatról szóló döntés különösen nevetséges annak fényében, hogy Izrael jogosan védte magát palesztin terroristák ellen” – fűzte hozzá az izraeli miniszterelnök.
A The Times of Israel angol nyelvű izraeli honlapnak ugyanakkor azt nyilatkozta a Palesztin Hatóság egy meg nem nevezett tisztviselője, hogy Rámalláh hajlandó lenne visszavonni a Hágában benyújtott vádakat – köztük elsőként a telepesek terjeszkedésének nemzetközi törvényeket megszegő ügyét –, ha Izrael leállítja az építkezéseket Ciszjordániában. A honlap értesülése szerint ezt jordániai és egyiptomi közvetítéssel megüzenték Jeruzsálemnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.