Ahogy már megszokhattuk, a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör újabb mozgalmas, illetve sikeres éven van túl, s ezt az a tény támasztja legjobban alá, hogy rendezvényei közel 1500 személyt mozgattak meg, sportolói pedig a hazai és a külföldi versenyeken több mint hatvan érmet szereztek.
– Számunkra talán az a legfontosabb, hogy sikerült megszervezni a 2014-re betervezett rendezvényeinket – nyilatkozta érdeklődésünkre Csutak Tamás, a futókör frontembere. – A tizenharmadik 1848–49-es emlékfutáson – amely jó néhány Kovászna megyei települést érintett – több mint 400 személy vett részt, a huszonnegyedik Gáll Lajos Futónapnak 422 indulója volt, a tizenkettedik Szentgyörgy Félmaratonon kétszáznál is többen sorakoztak fel a rajtvonalon, az ugyancsak huszonnegyedik Mikulás-futáson közel 300 kisgyereket ajándékoztunk meg, a harmadik évbúcsúztató futást pedig mintegy száz sportbarát részvételével tartottuk meg. Továbbá a sportegyesület társrendezője volt az elhízás elleni világnap alkalmából rendezett és a Sugás-futás nevet viselő versenynek.
A Gáll Lajos Futókör tagjai tavaly összesen tizennyolc versenyen vettek részt, és 62–21 arany-, 22 ezüst- és 19 bronzéremmel tértek haza.
– Ott voltunk a budapesti Veterán Atléták Világbajnokságán, a Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaratonon, a Veterán Balkán Krossz- és Szabadtéri Bajnokságon, a veteránok román országos bajnokságán és több hazai városban rendezett futóversenyen – folytatta a szentgyörgyi klub első embere.
A csapat ezeket az eredményeket nem érhette volna el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a háromszéki ifjúsági és sportigazgatóság, valamint számos helyi cég támogatása nélkül. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.