Élesen bírálta Tőkés László független képviselő európai parlamenti felszólalásában az új romániai választási törvényt. Elsősorban azt sérelmezte, hogy az egyéni választókerületes rendszer a választási diszkriminációt intézményesíti.
,,Románia Parlamentje e hónap elején olyan értelemben módosította a választási törvényt, hogy ezáltal az eddiginél is jobban megnehezítette a kisebbségi pártok és szervezetek választásokon való részvételét. Az új törvény értelmében egy kisebbségi szervezet csak akkor indulhat a helyhatósági vagy az országos választásokon, ha eleve parlamenti képviselettel rendelkezik. Ellenkező esetben 20 000 aláírást kell gyűjtenie az ország tizenöt megyéjéből, valamint a fővárosból. A rendelkezés alig leplezett célja az, hogy megakadályozza a kisebbségi közösségeken belüli demokratikus pluralizmus és esélyegyenlőség kialakulását. Felkérem az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot, hogy vegye védelmébe a romániai kisebbségeket, és ne tűrje szótlanul politikai jogaik csorbítását" — áll Tőkés hozzászólásában. Az ügynek az kölcsönöz különleges időszerűséget — hangsúlyozta Tőkés —, hogy több éve tartó, mesterséges akadályoztatás után még mindig halogatják a Magyar Polgári Párt (MPP) hivatalos bejegyeztetését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.