Márpedig a pártok egyetértésével megkötött megállapodás kimozdulást és mérföldes lépést jelent nem egy évek óta holtponton veszteglő kérdésben, kisebbségi oldalról pedig kimondottan üdvözlendő változásokat irányoz elő. Fontos marad számunkra, s ezért érdemes kiállnunk érte, hisz első ízben kapott a politikai osztály részéről egyöntetű támogatást ama elvárásunk, hogy az államnyelvet sajátos módszertan, tantervek és könyvek segítségével oktassák a nyelvelsajátítás hatékonyságának növelése céljával. A mai iskola malomkőként cipeli ugyanis nyakában az elavult és célszerűtlen oktatási módszereket, kimutatták, hogy a mai tanterv nemhogy előmozdítaná, hanem kimondottan hátráltatja a kisebbségi tanulókat az államnyelv elsajátításában. Fején találja hát a szöget a paktumbeli fogalmazás, mely szerint ,,az iskolának a jövőben is polgári egyenlőséget és esélyegyenlőséget kell teremtenie, és nem diszkriminációt". Az ,,is" szócska elkenő szándékkal került a szövegbe, a diszkrimináció tényére viszont a mondat felhívja a figyelmet, s ez számunkra lényegbevágó: a nem kisebbségi anyanyelvűeknek szánt módszertan igenis, hátrányos megkülönböztetésnek minősül, pedagógiai hibánál több, ha a többségi és kisebbségi tanuló egymástól elütő kiindulási pontjától, nyelvi felkészültségétől eltekint, vagy azt semmibe veszi a tanterv. A paktummal végre megváltozni látszik az a politikai akarat, mely eddig, elutasítván a változtatást, megbénított minden ez irányú reformot.

Az államfő szerepe közismert e folyamatban, s ezért volt figyelemkeltő a minapi hír lapunkban, mely szerint ő maga állapította meg, hogy a török és tatár gyerekeknek készült elemista román tankönyvek jobbak lennének a magyarokéinál. Még mielőtt a tatár gyerekek helyzetét megirigyelnők, tegyük hozzá, a reform leszűkítése az egy-négy osztályra nagy baklövés lenne, következetesen érvényesíteni kell a helytálló didaktikai felismerést egészen az érettségiig, megreformálván az iskolai oktatás egészét. Csak kisiklathatjuk a reformot, ha nem tisztázzuk: pillanatnyilag pontosan az elemistáknak szánt tankönyvek ellen merül fel a legkevesebb kifogás, ott gyakorlatilag már sikerült elfogadhatónak minősíthető könyveket és tantervet kidolgozni, mi több, ha a tanítók is belejönnek, a tanítás jó irányba haladhat. Ezt gyakorló szülőként, a könyvek ismeretében állítom.

Ne ködösítsünk hát, a bajok az ötödiktől felfelé kezdődnek. A soron lévő lépés tehát az, hogy 1. az általános iskola felső tagozatán ne csak a tankönyvek, de a tanterv is sajátos legyen, és 2. a középiskolai oktatásban pedig se a tankönyv, se a tanterv ne legyen azonos a többségi iskolákéval, miként az ma még fennáll, és nyugodtan az esélyegyenlőség megvonásának, diszkriminációnak minősíthető.