Boldogabb családokértA serdülőkori agresszióról

2015. január 22., csütörtök, Család

A Boldogabb családokért iskolai program önkéntesei tapasztalatcserére gyűltek össze január 16–17-én a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébá­nián, hogy meg­osszák a családórákon szerzett élményeiket, örömeiket, és közösen keressék a választ kérdéseikre. A tapasztalatcserére tizennégy résztvevő érkezett hat helységből: Sepsi­szent­györgyről, Csíkszeredából, Csíkszentlé­lekről, Székelyudvarhelyről, Gyer­gyó­szent­mik­lósról és Marosvásárhelyről.

Pénteken este játékos bemutatkozással, ráhangolódással indult a találkozó, majd filmnézés következett, mely megvilágította az internet sokrétű felhasználási lehetőségeit, árnyoldalát, veszélyeit, előkészítve a másnapi témát. Szombaton Simó Irma klinikai pszichológus és mentálhigiénés szakember a serdülőkori agresszióról és az internethasználatról tartott előadást, majd a résztvevők mint ag­ressziót elszenvedettek, illetve agresszíven cselekvőek saját élményeikről beszéltek, délután a munka során tapasztalt örömeiket, nehézségeiket osztották meg egymással. A találkozó végén szentmisével adtak hálát az együttlétért és kértek erőt, bölcsességet a további munkához.
– A gyergyószentmiklósi találkozón rájöttünk: annak ellenére, hogy tudtuk magunkról, nem vagyunk tökéletesek, agresszivitás tekintetében van még, mit fejlődnünk. Mivel a serdülőkorról tartottunk órát az iskolában, éppen időszerű volt a téma. Az előadást személy szerint túl elméletinek éreztem, de megmaradt, hogy sokszor belőlünk, szülőkből, nevelőkből gyökerezik mindaz a düh, felgyülemlett feszültség, ami kicsapódik gyerekeinken a megfelelési kényszer vagy a kíváncsiság terhe alatt.
A másik kérdés, ami motoszkál azóta is bennem, hogy addig képesek gyermekeink megnyílni és beszélgetni problémáikról, amíg úgy gondolják, megbírjuk kiakadás nélkül az általunk abnormálisnak hitt témákat. A kiscsoportos beszélgetéseken, ahol tükröt tartottunk magunknak agresszivitásunk mértékéről, illetve agressziót elviselőkként, sokunknak megrázó élményekkel kellett szembesülnünk. Minden­képpen szemnyitogató volt számunkra ez a hétvége, és még sokkal több megtapasztalásra időt szánhattunk volna. Köszönjük a kol­légáknak, szervezőknek – mondotta Csiszér Hajnalka és Csiszér Csaba, akik Sepsiszentgyörgyről érkeztek.
Pongrácz József Gyergyószentmik­lósról így értékelte a találkozót: – Élmény volt megismerni azokat, akik többéves tapasztalattal hátuk mögött ebben a programban dolgoznak. Jó osztozni az örömökben és aggodalmakban is, és mindannyiunkban megerősödött, hogy nagy szükség van az ilyenfajta nevelésre, mert sok gyermeknek és fiatalnak nem megfelelő az otthoni környezete, nincs támasza, hogy kellő ismereteket sajátítson el és egészséges tapasztalatokat szerezzen.
Feleségemmel, Timivel az elmúlt ősszel döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk ehhez a programhoz, és ő már részt vett egy képzésen. Az iskolában a második félévtől szeretnénk elkezdeni a foglalkozást egy ötödik osztállyal, tehát még személyes tapasztalatunk nincs, csak azt látjuk, szükség van arra, hogy a gyerekekkel ilyen módon is foglalkozzunk, felhívjuk a figyelmüket az esetleges veszélyekre, és amennyire lehet, egészséges értékrendre, életfelfogásra tanítsuk őket.
Meglep a felismerés, hogy serdülőkorban mennyi agresszióval találkozunk, és hogy nemcsak a nyilvánvaló, esetleg fizikai bántalmazás tartozik ebbe a kategóriába, hanem burkoltabb vagy más természetű agressziónak is lehetnek áldozatai vagy akár elkövetői a gyerekek. Ezek ismeretét azért is látom szükségesnek, hogy jobban megértsük, miben élnek, milyen hatások érik őket, és pozitív példákkal, jó élményekkel próbáljuk leküzdeni a negatív hatásokat.

CSOG ILDIKÓ MÁRIA

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2015-01-22: Sport - :

Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (Vasárnap kezdődik)

Kilenctagú hellén csapat – élén Szpirosz Kap­ra­losszal, a Görög Olim­piai Bizottság első emberével – hozta el az ausztriai Vorarl­bergbe január 18-án az Olümpiában meggyújtott olimpiai lángot, hogy aztán továbbvigyék – január 21-én szerdán, el is indították – Liechtenstein felé. Útja során tizenkét iskolát érint, így közel 3500 diák és sportoló találkozhat testközelből az ötkarikás fáklyával. A láng január 25-én fél nyolckor érkezik a tschaggunsi Montafon Nor­dic központba, a 2015-ös téli Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesz­tivál (EYOF) megnyitóünnepségének hely­színére.
2015-01-22: Család - :

Gyermekeink

Erőss Zétény Vajk, Sepsiszentgyörgy