A túlzott, illetve nem megfelelő szerkezetű fehérje fogyasztása az első két életévben növeli mind a későbbi elhízás, mind az allergia kockázatát – írta a Magyar Gyermekorvosok Társasága az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Több nemzetközi kutatás is igazolta, hogy kisgyerekkorban a fehérje túlzott fogyasztása, illetve a nem megfelelő szerkezetű fehérje érdemben növeli a későbbi elhízás kockázatát, sőt, szerepet játszhat az elmúlt tizenöt évben tízszer gyakoribbá vált allergia kialakulásában is.
A közlemény szerint a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikája is részt vett abban az európai kutatásban, amely azt vizsgálta, milyen tényezők játszanak szerepet a gyerekek elhízásában. A kutatásban több mint 2500, két és kilenc év közötti gyermeket vizsgáltak.
A dokumentum idézi Molnár Dénest, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóját, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökét, aki szerint az okok között természetesen szerepel a kevés mozgás és a rendszertelen táplálkozás, de ezek mellett a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a túlzott, illetve nem megfelelő összetételű fehérje is befolyásolja a későbbi testsúlygyarapodást. Ennek egyik magyarázata, hogy érdemi hatással van az ebben a korban kialakuló zsírsejtekre. A zsírsejtek számának növekedése mellett a túlzott fehérjebevitel fokozza az inzulintermelést, amely az éhségérzetért is felelős, és ez szintén hozzájárul a felesleges súlygyarapodáshoz.
A fehérje az emberi test fejlődése és egészsége szempontjából az egyik legfontosabb makrotápanyag, amely a növekedés egyik meghatározó eleme, minden sejt kialakulásához, pótlásához hozzájárul. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermekek fehérjedús táplálása bármilyen mennyiségben hasznos, ahogy azt sem, hogy mindegy lenne, milyen fehérjével tápláljuk a gyermekeket – írják.
Molnár Dénes professzor szerint a kutatások eredményei is igazolják, mennyire fontos kisgyermekkorban az anyatejes táplálás, hiszen az anyatej fehérjetartalma az „etalon”. Emellett azonban lényeges az is, hogy az anyatej helyett vagy kiegészítéseként adott tápszerek gyártói törekedjenek az anyatejhez fehérje-összetételben legközelebb álló tápszerek előállítására.
A szakember hozzátette: tudni kell azt is, hogy az elválasztás után is fontos a fehérjebevitel szinten tartása, és nem szükséges a zsír bevitelének szoros korlátozása. A kisgyermekek számára ideális fehérjeforrás a szoptatás utáni időszakban a hús, a tojás és a hüvelyesek, valamint a tejtermékek közül a túró és a sajt – olvasható a Magyar Gyermekorvosok Társaságának közleményében.