NINCS PÉNZE A HADÜGYNEK. Teodor Meleşcanu védelmi miniszter nehezményezi a minisztériumnak szánt költségvetés lefaragását, és úgy véli, nem engedélyezheti a román katonák külföldi missziókra való küldését, ameddig nem oldódik meg a finanszírozás.
Hozzátette: megadatik a lehetőség számára, hogy képességeit bizonyítsa, mivel terveit most kevesebb pénzzel kell megvalósítania. Mint elmondta, a költségvetés lefaragásának következtében a védelmi minisztériumnak le kell mondania járművek, bútorzat, valamint plazma- vagy LCD-képernyőjű televíziók beszerzéséről, illetve légkezelők beszereléséről. A védelmi minisztériumnak szánt költségvetést 800 millió lejjel csökkentették. A költségvetés lefaragása nem érinti a fizetésalapot. (Adevărul)
GYORSABBAN NŐNEK AZ ÁRAK, MINT A BÉREK. Hivatalos előrejelzések szerint az árak minden hónapban nőni fognak, a fizetéseket azonban csak néha fogják emelni. Idén a havi nettó átlagbér 140 lejjel lesz több, mint tavaly, a drágulások átlagát 7 százalékra becsülik. Az Országos Előrejelzési Tanács szerint 2008-ban a nettó átlagbér eléri az 1181 lejt, ez körülbelül 13 százalékkal több a tavalyinál. A lej-euró árfolyam nyárig lassan csökkenni fog, azután ismét drágul az euró, árfolyama meg fogja haladni a 3 lej 60 banit. A tanács az idei évre 6,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. (Ziarul financiar)
SÜRGET AZ IDŐ. Felszólította Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a pártokat, hogy sürgősen határozzák meg az egyéni választókerületek határait, mert a pártok ezek alapján készíthetik el terveiket és stratégiájukat, s választhatják ki jelöltjeiket az illető területek legjobban ismert személyei közül. (Népújság)
VISSZATÉRNE. Emil Constantinescu volt államelnök a Gardianul szerint kacérkodik azzal a gondolattal, hogy újra jelöltesse magát a legmagasabb közjogi méltóság elnyeréséért kiírandó választásokon. Indulását az általános közhangulat megváltoztatásához, a civil társadalom újraépüléséhez és az elitek támogatásához köti – tudta meg a România liberă.
ÉHSÉGSZTRÁJKKAL A TUDOMÁNYÉRT. Radu Minea, a Kutatásban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke hétfőn éhségsztrájkba kezdett a Cotroceni-palota előtt, így tiltakozva a tudományos kutatás ellehetetlenítése és a hatóságok teljes közönye ellen. Minea szerint a tudományos kutatást szabályozó rendelkezések egyik napról a másikra változnak, teljesen eltűnt a Tudományos Kutatási és Technológiai Konzultatív Tanács mind a tanügyminisztérium, mind a Tudományos Kutatás Országos Hatóság struktúrájából. Tiltakozó akciójáról csak abban az esetben mond le, ha Románia elnöke fogadja a kutatás terén felmerült problémák megvitatása érdekében. (Bukaresti Rádió)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.