Jók a kilátások a lécfalvi elemi iskolában. Minden jel arra mutat, hogy nem lesz létszámcsökkenés, a következő iskolai évben is változatlanul működhet a tanoda. Más településekhez képest, ahol csökkenő gyermekszámmal kell szembenézni, Lécfalván egész jó a helyzet – tudtuk meg Kertész Barna tanítótól. Az I–IV. osztályban húszan tanulnak, az óvodába tizenhárom gyerek jár.
A kis létszám miatt ugyan összevont osztályok működnek, de ez nem rontja az oktatás minőségét. Kertész Barna a második és negyedik osztályosok tanítója, Kis Kinga az előkészítő és első osztályosok tanítónője, az óvodásokkal Szilvási Veronka foglalkozik.
Az iskola épülete jó állapotban, adottak a körülmények a tanuláshoz. Külön hangsúlyt fektetnek a zenei oktatásra. A II–IV. osztályosok furulyázni tanulnak. Jól haladnak, kottát olvasnak, már könnyűzenei feldolgozásokat is előadnak. Több alkalommal szerepeltek a falu közösségi eseményein – mondta el Kertész Barna.
Az első osztályosok kaptak néhány új tankönyvet, a másodikosok a régiekből kényszerülnek tanulni. Pedagógusi leleményességre van szükség, hogy ebben a bizonytalanságban megkapják a helyes utat – véli a tanító, akinek nincs jó véleménye a könyvek táblagépekkel való helyettesítéséről. Szerinte inkább el kellene rángatni a gyermekeket a számítógépek mellől. Maholnap nem lehet az utcán játszó gyermeket látni, az egészségre is káros a túlzott számítógép-használat. A táblagépekkel funkcionális analfabétákat lehet nevelni, akik nem használják a fejüket. Nem kell elvetni a papírt, a ceruzát – mondotta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.