Megműtötték Kobe Bryantet, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Los Angeles Lakers sztárját, akire előreláthatólag kilenc hónap pihenés vár. A Lakers közleménye szerint a 36 éves kosaras elszakadt rotátorköpenyét (vállízületet körülölelő négy lapos ín) kétórás beavatkozással állították helyre.
– Azt gondolom, hogy teljesen fel fog épülni, s ha minden a tervek szerint alakul, a következő szezonra készen áll majd a játékra – mondta a műtétet elvégző Neal ElAttrache.
A Lakersszel ötszörös bajnok Bryantnek a New Orleans Pelicans elleni összecsapáson egy zsákolást követően szakadt el a rotátorköpenye. Bryant szezonjának sorozatban harmadik alkalommal vetett véget súlyos sérülés: 2013 tavaszán a rájátszás előtt elszakadt az Achilles-ina, majd decemberben, visszatérése után néhány héttel térdcsonttörést szenvedett. A liga történetének harmadik legeredményesebb játékosa ebben az idényben 35 meccsen játszott, s találkozónként átlagban 22,3 pontot, 5,7 lepattanót és 5,6 gólpasszt jegyzett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.