A legújabb állami ünnep, január 24-e miatt tört ki váratlan vita a sepsiszentgyörgyi tanács január 29-ei ülésén: az SZDP-s Rodica Pârvan kifogásolta Antal Árpád egyik nyilatkozatát, és azt is, hogy nem vett részt a rendezvényen.
Konkrétan azt sérelmezte, hogy a polgármester szerint „egyesek hazafinak adják ki magukat Sepsiszentgyörgyön” – mint mondotta, ő valóban hazafinak tartja magát, azt érzi, amit mond, és azt mondja, amit érez. Ezúttal nem voltak itt „legionáriusok”, csak a város polgárai vonultak fel egy fiatalember vezetésével – talán máshol kellett volna ünnepelniük? Válaszában Antal Árpád leszögezte: szerinte mindenkinek a szülőföldjén kell ünnepelnie (ezt később a brăilai születésű, NLP-s Mădălin Guruianu könnyen félreérthető és félremagyarázható kijelentésként értékelte), az igazi hazafi pedig nem mások ellenében az. A felvonulást jóváhagyta, és el is akart menni az ünnepségre, mert semmilyen gondja nincs a két román fejedelemség 1859-es egyesülésével – azért gondolta meg magát, mert a prefektus egy állami intézmények közötti, hivatalos levélben elfogadhatatlan modorban szólította fel a Terra Siculorum feliratú pannó eltávolítására. Megismételte ugyanakkor, a december elsejei ünnepségeken mindaddig nem vesz részt, amíg a száz éve megígért jogait meg nem kapja az erdélyi magyarság. Mivel a nagyhatalmak így döntöttek Erdélyről, most Románia kötelessége arról gondoskodni, hogy polgárai jól érezzék magukat szülőföldjükön, ahogy ellenkező esetben Magyarországra hárult volna, hogy a románok elégedetten éljenek. Nem az égből pottyantunk ide, és nem is Afrikából jöttünk, Románia terjesztette ki ránk szuverenitását, és ha már itt vagyunk és adót is fizetünk, ne kezeljenek le. A kommunista diktatúrában a román himnuszt magyarra fordították, még az a rendszer is több tiszteletet mutatott irántunk, mint a jelenlegi – mutatott rá Antal Árpád, és hozzátette: Bukarestben a pénzügyminisztériumban is ki van tűzve – többek között – a magyar zászló, de ott nem zavar senkit, ahogy a benzinkútnál kifüggesztett többnyelvű felirat sem; valószínű, hogy ott a prefektus nem végzi rendesen munkáját. Tessék leváltani a miénket, ez már jól megy – vágott vissza Rodica Pârvan, és ezzel a vita nagyrészt lezárult; Incze Sándor békességre és egymás tiszteletére szólított, az EMNP-s Czegő Zoltán pedig kifejezte reményét, hogy az itteni románok a saját hagyományaikat ápolják a hagyományoknak szentelt 2015-ös esztendőben.