A második helyezett Sepsi-SIC ma 18 órától a Brassói Olimpiát látja vendégül a női kosárlabda nemzeti liga 21. fordulójában. A sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban sorra kerülő találkozó játékvezetője Csender Andrada Mónika és Costin Bogdănescu. A rangsor élén jelen pillanatban Târgovişte áll, amely csütörtökön (január 29.) lejátszotta és 108–43-ra megnyerte a Kolozsvári U elleni 24. fordulóból előrehozott mérkőzését.
Az esti találkozó első számú esélyese a zöld-fehérben játszó szentgyörgyi csapat, amely megalakulása óta megnyerte a Brassói Olimpiával szembeni összes meccsét. A két együttes legutóbb az őszi idényben találkozott egymással, a Cenk alatti városban lejátszott mérkőzésen 75–62 arányban győzedelmeskedtek Zoran Mikes tanítványai.
Mindkét alakulat sikerrel melegített a mai összecsapásra: a pontvadászat előző körében a SIC Nagyvárad vendégeként győzött 81–51-re, míg a brassóiak hazai környezetben 89–63-ra diadalmaskodtak a Galaci Phoenix ellen. A mai meccs előtt a Sepsi-SIC-nek 38 pontja van, amit 18 győzelemből és két elvesztett meccsből gyűjtött össze, ezzel szemben a hatodik helyen álló Olimpia 33 pontos, s eddigi mérlege 13 siker és 7 vereség.
Érdekes párharcnak ígérkezik a szomszéd városok csapatainak találkozója, de nagyon bízunk abban, hogy nem szakad meg a Sepsi-SIC tizenegy mérkőzése tartó sikersorozata. Hajrá, lányok!
A forduló további mérkőzései: Aradi ICIM–Rapid, Nagyvárad–Gyulafehérvár, Craiova–Târgovişte, Marosvásárhely–Temesvár, Alexandria–Szatmárnémeti VSK, Galaci Phoenix–Kolozsvári U. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.