Ideiglenesen Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Rainer Widmayerrel közösen irányítja a német élvonalban szereplő Hertha BSC együttesét.
A berlini klub csütörtökön Facebook-oldalán jelentette be, hogy menesztette Jos Luhukay (2012 nyarán vette át a Herthát, miután kiesett a másodosztályba, ahonnan azonnal sikerült visszavezetnie a gárdát az élvonalba) vezetőedzőt és segítőit, egyben jelezte, hogy a csapat korábbi játékosát, a jelenleg a klub utánpótlásában dolgozó Dárdait, illetve Widmayert bízta meg a szakmai munka ellátásával.
A Hertha, amely ma Mainzban lép pályára, idén mindkét bajnoki találkozóján veszített, így visszacsúszott az utolsó előtti helyre, melyen mindössze két ponttal előzi meg a sereghajtó Borussia Dortmundot, s azonos ponttal áll a közvetlenül előtte lévő Freiburggal (15.) és VfB Stuttgarttal (16.).
A Herthának volt már korábban magyar vezetőedzője: Csernai Pál 1990. november 13. és 1991. március 12. között irányította az együttest.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.