A három kommunizmus elleni harcos tisztelői – helybeli, kézdivásárhelyi és ozsdolai lakosok, mintegy harmincan, zömében a Hatvannégy Vár­megye Ifjúsági Mozgalom, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt tagjai – 1989 óta hatodik alkalommal emlékeztek meg Ozsdola és a Kászonok hős fiairól. Bartos Károly plébános bejelentette: hármukért ajánlja fel a szentmisét, akik hősiesen helytálltak a kommunista hatalommal szemben. Azt is elmondta, gyermekkorában nagytatájától hallott a három betyárról, akikre jó szívvel emlékeztek az emberek, mert úgy érezték, ők megvédték azokat, akiket elnyomott a rendszer.
„Az emberek sokfélék, van, aki azt tartja, hogy lehet ilyenekre emlékezni, de igazából még a legelvetemültebb emberért is imádkozunk, és ne feledkezzünk meg arról, hogy amikor Jézus Krisztus haldokolt a kereszten, mellette nem angyalok függtek, hanem két tolvaj. Ezért jogos és illő, hogy megemlékezzünk róluk, mivel ők félelmet nem ismerve léptek fel egy rendszer igazságtalansága ellen. Tanuljunk életükből, és legyünk olyan bátrak, amilyenek ők voltak” – hangsúlyozta a plébános. A szentmise végén a kézdivá­sárhelyi Taierling Gyöngyvér Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című verséből olvasott fel részleteket, majd a jelenlevők közösen énekelték el a székely himnuszt.
Szegények pártfogói
Pusztai, Jeges, Dézsi – az ötvenes évek elején e három név tartotta izgalomban Felső-Háromszéket és a Kászonok vidékét. A kommunista hatalom üldözte, katonaszökevényekként, gyilkosokként és rablókként kezelte őket, míg a nép egyszerű fiai szemében nagy megbecsülésnek és népszerűségnek örvendtek, akárcsak Rózsa Sán­dor, Bogár Imre, Angyal Bandi, Sobri Jóska és a többi legendás hírű betyár. A falusi nép a szegények pártfogóiként és a zsiványbecsület legromantikusabb megtestesítőiként, valóságos balladai hősökként tisztelte és emlegette a három betyárt, akiket – Puskás Attilával egyetértve – akár antikommunis­ta ellenállókként vagy partizánokként is számon tarthatunk. Tény, hogy olyan erőt jelentettek, amelyet a kommunista hatalomnak is tudomásul kellett vennie. Ezek a bátor és néha túl vakmerő fiatalemberek harcba szálltak a kommunista hatalom kiszolgálóival, annak hűséges pribékjeivel. Hármuk közül kétségtelenül Pusztai volt a vezéregyéniség, ő volt a csapat feje. Így volt megírva a sorsuk, és ők tudatában voltak annak, hogy élve nem kerülhetnek rendőrkézre.
Három rövid és tragikus élet
Pusztai Ferenc 1928. március elsején született Ozsdolán. Apja neve Imre, aki Ferenc születésekor negyvenöt éves volt, édesanyja, Géza Anna negyvenéves (ha 1888-ban született, nem lehetett harminchét éves, mint ahogy azt tévesen az anyakönyvbe bevezették). Baka János plébános keresztelte meg, aki 1923–1948 között volt a község római katolikus lelkésze. Szülő­falujában hat elemi osztályt végzett. Első osztályba 1937. szeptember 8-án íratták be. Bal lábára sántított, kis bajuszt viselt, és kedvelte az erdészruhát. Mivel megszökött a Zsil-völgyi Lupényből, ahol Dézsivel együtt munkaszolgálatosként a bányában dolgozott, a katonai törvényszék távollé­tében három és fél év börtönbüntetést szabott rá. 1955. augusztus 10-én Almásréten lőtték le.
Máté György (akit mindenki csak Jegesként ismert) 1928. március 23-án Kászonfeltízben született. Apja, Máté Imre negyvenéves földműves, anyja, Hamar Rozália harminchat éves. Jeges gyermek­éveit Kászonfeltízben töltötte, 1936-ban íratták be az első osztályba. 1949-ben sorozták be katonának, és munkaszolgálatra küldték, ahonnan 1950 tavaszán szabadságra engedték, de nem ment vissza alakulatához. Katonaszökevénnyé lett. Dézsi halála után csatlakozott Pusztaihoz, és együtt próbálták megbosszulni társuk korai halálát. 1955. október 23-án lőtték le Kászon­újfaluban Borbáth András portáján. A Hargita megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége 1998. október 17-én a kászon­altízi temetőben emlékkeresztet állíttatott Jeges emlékére. A kereszten a Máté György Jeges, 1928–1955, a kommunista rendszer áldozata bajtársaival, Dézsi Dénessel és Pusztai Ferenccel együtt felirat olvasható.
Dézsi Dénes 1928. december elsején Ozsdolán született. Apja a harmincnégy éves Dávid (1894–1944), anyja a harmincéves Szőcs Rozália (1897–1975). Baka János plébános keresztelte meg, akárcsak barátját, Pusztait. Dézsi Dénes az osztály egyik jó tanulója volt, akit a tantárgyak közül az irodalom és a történelem érdekelt leginkább. Dézsi Dávidnak, a magyar hadsereg egykori őrmesterének 1941-ben Magyar­ország kormányzója vitézi címet adományozott. „Az atya teljes neve tehát Vitéz Dézsi Dávid, 1942. április 10.” – áll az 1928-as anyakönyvben Dézsi Dénes neve mellett az utólagos bejegyzések rovatnál. 1954. augusztus 23-án Nyáguly Ilona akkori anyakönyvvezető Dézsi Dénes halálának az időpontját is bejegyezte, azon a napon lőtték le Boros Lajos ozsdolai párttitkár udvarán.