Ahogy telnek-múlnak a napok, mind bölcsebbek és tájékozottabbak leszünk az idei év nagy politikai eseményei kimenetelének esélyeiről. Az alkotmánybíróság elutasította a Nagyrománia Párt és a konzervatívok óvását, s nem talált semmi kivetendőt az új választási törvényben, melyet immár egyéni választókörzetesnek, uninominálisnak meg mindenfélének neveznek, csak azt nem tudni még, milyen áldást vagy átkot fog hozni az ország politikai közéletére.
Van benne ugyanis egy egész szakajtónyi megválaszolatlan, nyitva hagyott kérdés, melyeken aztán a későbbiekben lehet rágódni és csámcsogni. A nagyokosok azt mondják, hogy ez az újítás még a legrosszabb változatban is jobb a most érvényben lévőnél, mert — úgymond — ,,megújítja" a politikai osztályt, a közélet elitjét. Én nem nagyon értem, hogyan: akármint is működtessék, ugyanazon varjak és csókák fognak az ágakra visszaszállni, esetleg más elrendezésben. Egy dolog biztos, nagyobb tér jut a voksok vásárlására, mint eddig, s ki élhetne jobban ezzel a lehetőséggel, mint a már megtollasodott politikusok és politizálgatók? De valamilyen újítás tényleg kellett már, hiszen szűk két évtized elteltével kezdett unalmas és kinőtt lenni a honi demokrácia minden eddigi köntöse. Elnyűtt és divatjamúlt lett a választási törvény is, nosza hát, ötöljünk ki egy másikat, s aztán Isten neki, lesz, ahogy lesz....!
Traian Băsescu államelnök Svédországból faxolta haza nagy gyorsan ellenjegyzését, hogy az új törvény mihamarabb napvilágot láthasson a Hivatalos Közlönyben, s így érvénybe is léphessen. Băsescu különben saját sikerének tartja az új törvény megszületését, pedig az meglehetősen távol áll saját verziójától, inkább a kormány változatához közelít, s így az is magáénak vallja a babérokat.
Tăriceanu miniszterelnök megnevezte az önkormányzati választások dátumát: június 1. lesz az — hogy a kecske is jóllakjék, s a káposzta is megmaradjon. Lesz egy hónapnyi kampány s egy nóvum: közvetlen szavazással kell immáron megyei tanácselnököket választani, ami jó is, meg nem is, a dolgok állásán nem sokat változtat. Az önkormányzati funkciókért akár hivatalban lévő miniszterek is megmérkőzhetnek, s le sem kell köszönniük a kampány idejére, oly tapasztaltak ők már, hogy egy üleppel több lovat lovagolhatnak. Három önjelölt akadt is már: Ludvic Orban a bukaresti főpolgármesteri székért, Borbély László a marosvásárhelyi főbírói posztért, Adomniţei oktatási miniszter pedig a jászvásári ,,primárságért" száll csatasorba. Ha sikerül, jó, ha nem sikerül, marad a bársonyszék. Őszig legalább, de lehet, hogy télvíz idejéig, mert a nagy parlamenti választások dátumát még jótékony ködök takarják. De keményen húzzák már a gatyakorcot a kortesek...