Együttműködni – korunk egyik bájos igéje. Ha százéves mély álomból ébrednénk, első hallásra e szavacska csupa szépséget, elkötelezettséget, nemeset és tartásosat sugallna. Ám mivel a csapból is az együttműködés csöpög, a cselekmény betűk általi megjelenítése tartalmatlanná és üressé, elcsépeltté és semmitmondóvá vált.
Annyit jelent: ha két fél nem utálja késhegyre menően egymást, nem háborúznak kibékíthetetlenül, akkor tesznek valamit, közösen. Piszmognak, sündörögnek, úgy csinálnak, mintha, ritka és tényleg szerencsés esetben gondolkodnak, dolgoznak is együtt.
Hogy kik működnek mostanság együtt, konkrétabban? Halljuk állandóan, de a Google keresője is segít: a mediterrán államok, a katasztrófavédők az egri iskolával, a szakértők a NAV-val, az őriszentpéteriek a megyei könyvtárral, a sztárok, a magyarországi és az RMDSZ-es polgármesterek, a közszolgálati csatornák, a térség agrárkamarái, újabban a szocialisták a Jobbikkal, mi több, még a baktériumok is. Szóval, majdnem mindenki majdnem mindenkivel. Szép új világ, a szeretet és a megértés diadalmaskodik, a jó győz – akár erre is gondolhatnánk a Nemzeti Együttműködés Rendszere szókapcsolat hallatán.
De íme, következzék az elmúlt napok igazságtalanul mellőzött, partvonalon rekedt híre. Így szól Kelemen Hunor szövetségi elnök irodájának közleménye: Együttműködésünkkel megalapozzuk a magyar közoktatás jövőjét – oktatási tanácskozás Szatmárnémetiben. Olvassuk, mert érdemes: „Az egyre növekvő társadalmi mobilitást és a kedvezőtlen demográfiai mutatókat figyelembe véve kell megfontolt döntéseket hoznunk a magyar nyelvű közoktatás terén. Egy átfogó stratégia kidolgozása pedig lehetetlen az oktatási szakmai szervezet és a pedagógusok bevonása nélkül. Az önök (mármint pedagógusok – szerk. megj.) segítségével szeretnénk meghatározni azt az irányt, amelyben oktatásunknak haladnia kell a következő évtizedben. Ezt az együtt megfogalmazott álláspontot képviseli majd az RMDSZ az önkormányzatokban, a parlamentben, oktatási államtitkárunk révén pedig a tanügyi tárcánál” – fogalmazott Kelemen Hunor február 7-én, szombaton Szatmárnémetiben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) vándorgyűlésén, amelyen az ország valamennyi régiójának oktatói, szaktanfelügyelői vettek részt.
Eme újabb közös erőpróba hallatán örömünk határtalan, ezért magyarázzuk a dőlt betűs, kiemelt részeket. Az egyre növekvő társadalmi mobilitás annyit tesz, hogy azok, akik még nem mentek el végleg külföldre, de még megtehetik, gondolkodnak rajta, illetve hogy az erdélyi, székelyföldi magyar ajkú végzős diákok és egyetemisták egyre nagyobb hányada tervezi, hogy diplomázás után elhagyja közös hazánkat. A kedvezőtlen demográfiai mutató a kozmetikázottságon túl valójában a székelyföldi, erdélyi magyar közösség negyedszázados, egyre aggasztóbb mértékű fogyását jelenti, a reménytelenség, jövőkép-nélküliség, banánköztársasági állapot eluralkodását. Tovább. Tudjuk, átfogó stratégia kidolgozására minden téren kiemelt szükség van, ám még nagyobb szükség lenne céltudatos, értelmes jövőt eredményező cselekvésre. Az is körvonalazódik, hogy meg szeretnék határozni azt az irányt, amelyben oktatásunk halad a következő évtizedben. Nagyon jó, nagyon szép. Férfias elkötelezettség. Csakhogy az irányt már rég kellene ismerni, hiszen az elmúlt negyedszázadban is akut iránytalansággal szembesültünk. Az oktatás terén is. A magyar oktatás terén még inkább. De jó, hogy most végre meg szeretnék határozni, mely álláspontot majd képviselnek is. Majd képviselnek. Majd. Miként derék jó Pató Pál urunk is derekasan megfogalmazta: ej, ráérünk arra még! Vagy székelyesebben: fogjuk meg és vigyétek.
Ám az elnöki kommüniké tovább olvasható, értelmezhető. Nem azért, mert Kelemen Hunor mondja, hanem mert Király András mindenkori oktatási államtitkár fején találja a szöget: „a jelenleg 159 ezer magyar diákot számláló közoktatás csakis közügyként közelíthető meg, amelyet a teljes romániai magyar közösségnek figyelemmel kell kísérnie”. Csillag alatti kisbetűs szövegrész lehetne: államtitkár úr, igaza van, ne engedjen azoknak, akik nem így látják!
És befejezés előtt még egy kevés az együttműködés nélkülözhetetlenségéről. A szövetségi elnök szerint az oktatási szakemberek és a politikum között eddig is dinamikus (itt egy kétkedő szerkesztő kérdőjel beiktatását tartaná szükségszerűnek, utalván a jelzős szerkezet sejtelmesen semmitmondó jellegére) volt a viszony, az együttműködést azonban a következő évtizedre vonatkozó szükséges intézkedések előkészítése tekintetében szorosabbá kell tenni. „Egymásrautaltságunk egyértelmű, hiszen a politikusok nem értenek mindenhez, a döntések hátterének megteremtéséhez a szakemberek segítsége kell. Közös célunk az, hogy a gyermekeknek, akik magyarul szeretnének tanulni – reméljük, egyre többen –, lehetőségük legyen erre az oktatás valamennyi szintjén” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki ismertette azt a másfél éve tartó munkafolyamatot, amelynek során az RMDSZ illetékes tisztségviselői szociológusokkal, demográfiai és oktatási szakértőkkel régiókra, településekre való lebontásban megrajzolták azt a helyzetképet, amely alapként szolgál a szövetség hosszú távú oktatási stratégiájához.
És végül, de nem utolsósorban még elhangzott: „Át kell tekintenünk, mit végeztünk el eddig, és mi van még hátra, hiszen számunkra a magyar közoktatás továbbra is elsőrendű prioritás” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Persze, az oktatásra fordított pénz soha nem elég, de „ha azt a munkát, amit eddig végeztünk, folytatni tudjuk, akkor a következő döntéseink is megalapozottak lesznek”, illetve ha nem növelik az oktatás támogatottságát, „akkor jelentős problémáink lesznek a versenyképesség terén, az ország Európa perifériájára szorul”.
A dőlt betűs részt, a készülő hosszú távú oktatási stratégiát lehetne magyarázni, ám hagyjuk, hogy beszéljenek majd a tények és a „legkisebb településre” is vonatkozó eredmények. Utóbbi remélhetőleg nem arról szól majd, hogy az érintett falvakon mindenhol bezárják az iskolákat, miként az mostanság szokás. Szatmárnémetiben futott még, azaz az együttműködés erősítése mellett emelt szót Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is, aki szerint elérkezett a pillanat, amikor az oktatás kérdésében érdekelt szakértőknek, intézményeknek, illetve az RMPSZ-nek és az RMDSZ-nek szorosan együtt kell működniük. „Az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese, Magyari Tivadar megkeresett bennünket a körvonalazódó oktatási stratégia kapcsán, mi pedig arra köteleztük el magunkat, hogy a készülő dokumentum szakmai vetületének megalkotásában segítünk. Megvizsgáljuk a legkülönfélébb megközelítéséket, helyzeti problémákat, így próbálunk hatékony megoldásokat találni ezekre” – fogalmazott az RMPSZ-elnök, aki az önkormányzatok szerepét és a szülők támogatását is elengedhetetlennek tekinti a magyar oktatás jövőjének megalapozásában.
Úgy legyen, elnök urak, alapozzák már meg végre (a szerző önmagához is viszonyul, nem csak másokhoz) egy negyedszázadnyi útkeresés, tanácskozás, együttműködés, helyben járás, tétovázás és bénázás után a magyar oktatás jövőjét. Különben jó a közlemény szövege, huszonöt évvel ezelőtt is megjelenhetett volna az Előrében. De nem, nem homályosodott el tekintetünk, és látjuk a fától az erdőt: kívánjuk, hogy együttműködésük legyen sikeres, próbálkozásukat koronázza siker, s gyermekeink jövőjét, majdani érvényesülését is szem előtt tartva őszintén szurkolunk önöknek.
